Hiszem, hogy az Istenfélő gondolkodásmódunk meglátszik az időbeosztásunkon. Legtöbbünk akik azt gondoljunk, hogy hihetetlen elfoglaltak vagyunk, nagyon meglepődnénk azon, mennyire sok időnket pazaroljuk el naponta. Tudom hogy nem mindenkinek okoz problémát a bölcs időbeosztás, de szerintem sokan egyetértetek, hogy legtöbbünknek nem ez az erőssége. Akárhol keresel rá a “bölcs időbeosztásra,” a “fontossági sorrend” mindenhol megjelenik majd. Nagyon sok derül ki …
Kol 3:2 – Istenfélő gondolkodásmód
Keresztényekként végsősoron az a célunk, hogy Istennek dicsőséget szerezzünk. De hogyan tehetjük ezt? Howard Hendricks mondta, hogy nem az számít mekkora tudásod van, hanem hogy a megtanult igazságokat mennyire éled meg. Azzal nem szerzek dicsőséget Istennek, ha minden évben elolvasom a Bibliát elejétől a végéig, de semmiben nem változik a gondolkodásom és életem. Hiszem, hogy ahhoz, hogy megismerjük Istent, megértsük, …
2017 – Szükség, remény, és cél
Az egész emberiséget összefonó közös tapasztalat jellemző az év ezen szakaszára: az az érzelemvihar amely akkor fut át rajtunk amikor látjuk még a 2016-os naptárat ott lógni a falon. Ej, ráérünk holnap is lecserélni 2017-esre, majd amikor felvisszük a karácsonyi díszeket a padlásra, és amikor a rokonságtól, barátoktól kapott ünnepi képeslapok a hűtőről a kukába kerülnek. (A pillanatnyi bűntudat elillan amikor eszünkbe jut, ők is ugyanezt teszik a mi jókívánságainkkal.)
Istenben van hitünk
Szia! Hadd kezdjem egy friss hírrel, kedves barátnőmnek, Fáninak, második gyermeke egy pár napja született meg. Sajnos most sem lehettünk ott ennél az új áldásnál, azonban ha Isten is úgy akarja, 7 hónap múlva találkozhatunk Márkkal! (Már csak 200 nap, és Magyarországon vagyunk!) Anyuka és baba jól vannak, már otthon. Nagyon hálásak vagyunk értük, és együtt örülünk velük ezért az …
Megvettük a jegyeinket!
Kedves barátaink! Izgatottan jelentjük, hogy megvettük a jegyeinket Magyarországra! Július 4-én végre először láthatjuk (előben) legfiatalabb unokaöcsémet aki már 7 hónapos, és 2 év után láthatjuk családunkat, barátainkat, és gyermekeiket. Bár nagyon várjuk már ezeket a találkozásokat, örülünk a hátralevő 7 hónapnak is. Nehéz lesz elköszönni itteni barátainktól akik “családdá” váltak számunkra. Reményeink szerint még sikerül találkoznunk Chris testvérének babájával, …
Öregszünk
Kedves barátunk! Az első szülői értekezletünk múlt hónapban volt. Itt nincs közös szülői, mindenkinek meg van adva, hogy melyik nap hány órakor találkozik 15 percre a tanárral, és akkor beszélik meg, hogy a gyerek hogyan teljesít az iskolában, mik az erősségei, gyengeségei, stb. Amy tanítónénije úgy tűnik szereti Amy-t, és nagyon meg van elégedve vele. Nem voltunk benne biztosak mennyire …
Apró lépések
Kedves barátaink! Elmúlt vasárnap lehetőségünk volt a “régi” gyülekezetünkben beszélni jövőbeli szolgálatunkról. Nagy öröm volt régi barátokkal találkozni, megosztani velük terveinket. Chris a felnőttek vasárnapi iskolájában tartott előadást, ezután részt vettünk az ezt követő Istentiszteleten, majd jó közösségben volt részünk (természetesen finom ebéddel járt ez) Dave Laborde lelkipásztorral és feleségével, illetve egy másik misszionárius családdal együtt. Amynek nagyon tetszett a …
Emlékekkel teli hónap
Szia! Már ősz lenne? A fagyos reggeleken kívül mindent szeretek az őszben. Gyönyörűek a fák, és még finom meleg van délutánonként. Amy tanítónénije minden hónapban egyszer egy különleges házit ad a gyerekeknek, amit a családdal együtt kell megcsinálniuk. Ebben a hónapban egy tököt kellett dekorálni a diák kedvenc mesekönyv főszereplője után. Amy kedvenc könyve egy olyan cicáról szól, aki azt hiszi …
Támogatás gyűjtés
Kedves barátunk! A legutóbbi (vagy első, attól függ honnan nézzük 🙂 ) szolgálati bejegyzésünk több mint 500 embert ért el, több mint 200 városban, több mint 30 országból. Milyen csodálatos, hogy ennyi embert ismerünk a világ különböző országaiból! Nagyon hálásak vagyunk érted! Eddigi támogatásunk Örömmel jelentjük, hogy 4%-nál tartunk havi támogatásban. Sok gyülekezetet kerestünk fel itt a környéken, és októberben két …
Barátokkal szebb az élet
Szia! Nagyon hálásak vagyunk érted! Ez az első családi bejegyzésünk weboldalunkon. Izgi! Nagyon örülünk, hogy a bejegyzéseink olvasása által részese vagy életünknek. Köszönjük, hogy olvasod őket, köszönjük szereteted, támogatásod, és imádságaid. Olyan jó tudni, hogy osztozol örömünkben, és olykor bánatunkban is. Sokkal egyszerűbb minden, amikor nagyszerű barátok és család vesz körül minket. És mennyivel szebb is így az élet! Chris 28 …
Izgalmas hír!
Kedves család és barátaink! Izgatottan jelentjük, hogy ha Istenünk engedi, jövőre már az Élet Szavánál szolgálunk Magyarországon! Chris-szel nemrég arra a következtetésre jutottunk, hogy ott tudna legjobban használni minket az Úr. Nagyon örülünk, hogy az ajtók nyitva vannak előttünk az ottani szolgálatra, és az elmúlt pár hónapot az ezzel járó részletek kidolgozásával töltöttük. Már el is kezdhetünk gyűjteni támogatást az Élet Szaván …
Haley 2 éves és Amy iskolás!
Szia! Haley ma töltötte be második évét! Nagyon szeretjük a mi nagy 2 évesünket! Most már rövid mondatokban beszél Haley, nagyon kis boldog, bohókás kislány. Szeret babázni, és anyukásat játszani. Sokat játszik Amyvel, színezni is nagyon szeret. Még mindig bújós, aminek nagyon örülök! 🙂 Öröm látni, ahogy fejlődik, növekszik. Nagyon törödő, szerető gyerkőc. Tegnap úgy döntött, hogy egy két éves …
Nyári szórakozás
Szia! Pál Abigél A legfrissebb hírrel kezdem, kedves barátnőmnek Hajnalnak, tegnap született második babája, Pál Abigél. A kisasszony bár a kiírt idő után érkezett, maga a szülés nagyon gyors volt. Hálásak vagyunk, hogy Isten új élettel ajándékozta meg őket. És ha már a gyerekeknél tartunk, megemlítem, hogy másik kedves barátnőm, Fáni, második gyermekét várja. Öten voltunk nagyon jó barátnők gimibe …
Hello nyár!
Szia! Reméljük jól vagy! Chris már több hónapja nagyon fáradt minden nap. Az orvosa próbálkozott mindenfélével, de semmitől nem lett jobb a helyzet. Nemrég elküldte Chris-t egy szakorvoshoz, aki megállapította, hogy vagy narkolepsziája, vagy valami ahhoz hasonló betegsége van Chris-nek. Be kellett feküdnie megint alvásvizsgálatra, de most nem este hanem napközben nézték az alvását. Az orvos a következő hetekben nézi …
6 éve együtt
Szia! Sokszor eszembe jutott már, hogy talán nem ártana (így hat év után) megemlíteni, hogy miért is CÉL1NSben a blogunk neve. De eddig mindig elfelejtettem megtenni… 🙂 Úgyhogy most azzal kezdem, és akkor tuti nem marad el. Szóval a cím C(hris)É(s)L(ili)1NSben (egyszerűség kedvéért: Chris és Lili egyenesben). Tehát így lett CÉL1NSben a blogunk neve. Most már ezt is tudod! 🙂 …
Izgalmas hónap a mi nagylányunknak
Szia! Olyan jó, hogy ilyen szép idő van megint. Pont ma mondta Amy egyik barátnője, hogy milyen jó nekünk, hogy ilyen közül lakunk egy parkhoz. Teljesen egyetértek! Főleg, hogy már Haley is el tud menni gyalog, így még babakocsit se kell vinnem az útra. A játszótér is nagyon szép, és rengeteg hely van rohangálásra. Négy hinta van, 2 nagy gyerekeknek, …
Köszöntünk tavasz!
Szia! Február 20-a Olyan jó, hogy végre sokat lehetünk megint kint! Hihetetlen milyen meleg volt február vége. Többször is volt lehetőségünk kimenni a játszótérre, és mint megtudtuk, Haley nem egy félénk baba. 🙂 A legnagyobb csúzdán is egyedül csúszik le, és mindenhova felmászik (kép erről lejjebb).Én nem vagyok egyike azon anyukáknak, akik hagyják a gyereküket akárhova felmászni minden szívbaj nélkül, …
Amy 5 éves lett!
Kedves Barátunk! Bár nehéz elhinnünk, Amy 5 éves lett és Haley holnap lesz 18 hónapos. Sokan mondták, hogy hamar elmegy majd ez az idő, de nem hittem volna, hogy ilyen hamar. 🙂 Emlékszem amikor még a kórházból vittük haza Amyt, ma meg már mindenféle dolgokat tanít nekem. 🙂 Olyan állatokról mesél, amiknek még a nevét sem hallottam korábban. Hihetetlen milyen …
Szia 2016
Szia! Chris és én egyikei vagyunk azon unalmas embereknek, akik nem maradnak fent szilveszter este, mert bíznak benne, hogy ettől függetlenül is eljön az új év. : ) Természetesen nincsen semmi baj azzal, ha valaki átbulizza az éjszakát, és fent van hogy “köszöntse” az új évet, de mi már egy jó néhány éve többre értékeljük az alvás lehetőségét mint majdnem …
Áldott karácsonyi ünnepeket és új évet!
Szia! Tényleg újra december lenne? A mi drága Amynk 5 éves lesz nemsokára. Nagyon várja már a szülinapját. Olyan kis okos, ügyes kiscsaj. Jó nézni ahogy fejlődik, növekszik. Legtöbbet azt játsza, hogy hercegnő, és tea partit rendez, vagy hogy szuperhős, és megmenti a bajban levőket. A képzelőereje határtalan. 🙂 Amennyiben a rumli a játszó szobában utal arra, hogy mennyire szeretnek …
Élvezzük az őszt
Szia! Amy egyik rajza Annyira jó, hogy még mindig ilyen szép idő van. Bár néha kicsit szeles, de novemberhez képest igen csak meleg van. Így hát majdnem minden nap megyünk sétálni, vagy a parkba játszani. Hiányozni fog a sok séta télen. Amy egy kíváncsi hercegnő. Nagyon szeret új dolgokat tanulni, és jó kérdései vannak. Újabban a spanyol érdekli nagyon, úgyhogy …
Totyog a mi kis Haleynk
Szia! Útban a park felé (Amy fut a háttérben) A mi 13 hónapos drágánk 3 hete beadta a derekát, és elkezdett járni. Először csak 5-12 lépést tett meg egyszerre, aztán keresett valamit, amibe belekapaszkodhatott, de már egészen az utca végéig egyedül tud menni. Nagyon büszkék vagyunk rá! Úgyhogy most már babakocsi nélkül megyünk a parkba. Az amúgy 2 perces séta …
Két foggal kevesebbel
Szia! Ebben a hónapban nem kell sokat agyalnom hol is kezdjem. Drága Amynk elvesztette első két fogát, bár sajnos nem a “természetes úton”. Kicsit több, mint 2 hete sétáltunk az egyik bevásárlóközpontban amikor is Amy esett egy nagyot. Mivel nem rohangált, így gondoltam nem lehet annyira nagy gond (egyszerűen a csúszós talajon a papucsában megbotlott). Viszont mivel láttam ahogy esett, …
Bejegyzés nőknek
Szia! Már régóta szerettem volna egy ilyen bejegyzést írni, és most végre elkészült. 🙂 A célom az, hogy sok praktikus tippet oszthassunk meg egymással. Ezért arra kérlek, hogy te is írd le hasznos tanácsaidat a megjegyzés részbe. 1. Vágd a bébi törlőkendőt félbe vagy negyedbe, a nagyságától függően. Rengeteg pénzt takaríthatsz meg ezzel egy évben. Mi egy 60-70 darabos törlőkendőt …
Szülinapok
Szia! Egy rövid beszámoló az elmúlt hónapról: Haley 1 éves lett! Chris pedig most lett 27 éves! Öregszünk mi mind. : ) Haley nagyon kis leleményes kiscsaj. Szeret bohóckodni, és megnevettetni minket. A nyolcadik fogát növeszti éppen, ami néha fáj neki. Nagyon szeret mindenhova felmászni, és ügyesen le is tud jönni. Bújócskázik Amyvel, és kukucst játszik velünk. Amy egyre szófogadóbb. …