Szia! Remélem jól telik a heted! Olyan jó nézni ahogy Haley fejlődik. (Majdnem azt mondtam, hogy “növekszik”, de azt 6 hónapos kora óta nem teszi. : ) Még mindig 7 kg, pedig ma lett 11 hónapos! Megkérdeztem az orvost, és azt mondta, hogy ameddig egészséges [és egészségesnek, egészséges], addig nincs gond.) Olyan hihetetlen, hogy már majdnem egy teljes év eltelt. …
5 éves házasok vagyunk!
Szia! [Sok kép a bejegyzés végén.]Sokak közületek velünk együtt ünnepeltétek ahogy Chris és én egy család lettünk 5 éve. Olyan fantasztikus mennyi minden történt az 5 év alatt. Isten megáldott minket két gyermekkel, szerető családdal, barátokkal, gyülekezettel. Hálásak vagyunk mindezekért és mindezek felett az Ő hűségéért. Tricia, egy nagyon kedves barátunk meglátogatott minket egy pár napra június elején. Chris és …
Újra itthon
Szia! unokák Május 11-én érkeztünk haza. Jó itthon, de nagyon hálásak vagyunk, hogy volt lehetőségünk 2 egész hónapig Magyarországon lenni a barátainkkal, családunkkal. Apukám 70. szülinapi bulija is nagyon jól sikerült, jó hogy mi is részesei lehettünk. Amy kb. egy hónap után vágyott már nagyon vissza Amerikába, de amikor már indulásra készen voltunk, meggondolta magát, és nem akart visszarepülni. Azt …
Magyarországon!
Szia! Az előző bejegyzésünk után egy pár nappal repülőre szálltunk, és megkezdtük 26 órás utunk Magyarországra. Március 17-én indultunk, és március 18-ára érkeztünk meg. Amy és Haley nagyon jól viselték az utat, semmi gond nem volt velük, sőt Amy ahogy megérkeztünk a budapesti repülőtérre kijelentette, hogy “ez nagyszerű volt”. Nekem más elképzelésem van a “nagyszerűről”, de örültem, hogy neki ennyire …
Itt a tavasz
Szia! Végre elég meleg van ahhoz, hogy hosszabb sétákra menjünk. Remélem te is élvezed a jó időt! Amy nagyon szeret sétálni, és Haley nagyon szeret aludni miközben sétálunk. : ) Már nagyon vártam, hogy “séltálós idő” legyen megint. Elvileg 22 fok lesz hétfőn, úgyhogy elő a fürdőruha, és irány a kert. : ) Jó lesz újra használni a hintaágyat …
Amy 4 éves lett!
Bryan Isabelle Szia! Az előző bejegyzésben említettem, hogy sok barátunk szül mostanában. Isabelle 3 hete született a lelkipásztorunknak és feleségének. Ő a tizenkettedik 7 év alatti lány a gyülinkben. A 12-ből tíz 4 év alatti… És a legfiatalabb fiú tini. Szóval képzelhetitek milyen sikongatások vannak a gyerek gyüli alatt. 🙂 Már tizenvalahány éve csak lányok születnek a gyülibe, azok viszont …
Mit szeretnél megvalósítani 2015-ben?
Szia! Boldog, áldásokban gazdag Új Évet szeretnénk kívánni neked! Ahogy öregszünk, egyre több barátunknak lesz babája. Szerintem minden hónapban van legalább 3-4 ismerősünk, aki éppen szül. Az elmúlt hónap sem volt másképp. : ) Jó látni ahogy a szeretteink családjai gyarapodnak. Tóth Emma Az egyik nagyon közeli barátom gimiből, Fáni, egy pár hete szülte meg első gyermeküket, Emmát. Már most …
Mert egy gyermek születik nekünk
Szia! Ézsaiás 9:5 írja: “Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme!” Hamarosan vége ennek az évnek is, és sok mindenért hálásak lehetünk idén is. Köszönjük a szeretteinknek a sok kedvességet, törődést, szeretetet! Tavaly karácsony napján tudtuk meg, hogy mégegy babánk lesz. …
Havazik!
Szia! (A bejegyzés végén több kép is van.) Amy már nagyon szeretne hóembert építeni. Talán hamarabb sikerül majd, mint gondoltuk, mert ma kb. 6-7 cm hó esett. Amy nagyon izgatott! : ) Chris egyre több munkát kap, hála az Úrnak. Kattints ide az új weboldalához. Haley 3 hónapos már! Olyan gyorsan növekszik. Nagyon mosolygós baba. Már majdnem mindig …
Haley 2 hónapos!
Szia! Úton a repülőtér felé Édesapa egy pár napja utazott haza. Igen izgalmas útja volt, ha érdekelnek a részletek, kérd meg, hogy mesélje el. Mind anya, mind apa nagy segítség voltak, hálásak vagyunk, hogy itt tudtak lenni. Amíg ők Amyt szórakoztatták, Chris és én próbáltuk ugyanezt tenni Haleyvel. : ) Apa minden nap (mikor nem esett az eső) órákig kint …
Alvás? Valami rémlik…
Szia! Egy újszülöttel mindig mókás az élet. Eddig (a 4 hét alatt) nem aludtam egyszerre több mint 4 órát, sőt azt is csak nagyon kevésszer, mégis élek! : ) Lehet nem vagyok teljesen magamnál, de sokak szerint ezelőtt sem voltam, úgyhogy azt nem foghatom az alvatlanságra. : ) De komolyan, Chris nélkül nem tudom hogy bírnám! Egyfolytában azt lesi …
Osztozz örömünkben (második rész)
Haley Amelia James megszületett (a vártnál két héttel korábban)! Dátum: 2014. augusztus 16.Idő: reggel 4:57Súly: 2720 gHossz: 50 cm Barna hajjal és sötét szemmel született Haley. Hihetetlen édes, nem bírunk betelni vele.Mivel mindketten egészségesek voltunk, két nappal a szülés után már mehettünk is haza a kórházból. Istennek hála, nem kellett most császározni, úgyhogy már elmondhatom, hogy szültem! 😀 Egy pár …
Osztozz örömünkben (első rész)
Kedves barátaink és családunk! Ez a hónap életünk egyik legizgalmasabb hónapja volt. Hadd osszuk meg veled az elmúlt hetek fénypontjait. Becky és David Dél-Karolinába költözött Hálásak vagyunk, hogy Becky, Chris húga, és David, Becky férje közel laktak hozzánk, és volt lehetőségünk összejárni. Most azonban életük új fordulatot vett, és Dél-Karolinába költöztek, hogy David teológiát tanulhasson az egyik ottani egyetemen. Bár …
Szóval így néz ki egy terhesség… :D
Szia! Lehet ez az utolsó bejegyzés Haley születése előtt! Izgalmas! Mivel nem szeretném se a terhességet, se Haley születését “facebook hivatalossá” tenni, így majd itt (a blogon keresztül) igyekszünk írni a fejleményekről. Remélhetőleg Chrisnek lesz lehetősége írni, mikor megyünk a kórházba, és amikor Haley születik. Amint tudunk, majd teszünk fel ide képeket Haleyről. De azért valószínűleg még lesz egy bejegyzsére …
Élvezzük a szép időt
Szia! Már csak kevesebb, mint 2 és fél hónap van hátra a bébi születéséig! Most már kéthetente járok orvoshoz, és eddig minden rendben van bébivel is, és velem is. Mivel én adtam Amynek a nevét, így úgy döntöttünk most Chris-en a sor, hogy nevet válasszon. Örömmel jelentjük, hogy van neve a babánknak! 🙂 Haley James-nek (ejtsd: Héli Dzsémsz) fogják hívni. …
Kis Hercegnőnk
Szia! Az elmúlt hónapban jó sokat voltunk kint a szabadban. A hintaágy nagyon kényelmes, és Amy kis “kerti játszótere” is szuper. Olyan jó, hogy végre nem kell mindenhova kocsival menni, hanem van lehetőségünk sétálni! Bár megjegyzem, hogy valahova kész életveszély gyalog menni, mert semmilyen járda, vagy gyalogosátkelőhely nincs kialakítva. De ahova csak lehet, gyalog megyünk, úgyhogy 2 év után újra …
Újabb áldásokban gazdag hónap!
Szia! Amy már tud egy pár szót írni (többek között a nevét), és egyre ügyesebben ismer fel (olvas) alap szavakat. Nagyon büszkék vagyunk rá! Olyan jó, hogy ennyire szeret tanulni, így igazán nem nehéz tanítani. : ) Igyekszem csak magyarul beszélni hozzá mostanában (bár eddig is erre törekedtem), és amikor nem ért valamit amit mondok, akkor kérdően rámnéz és azt …
Mindjárt itt a tavasz! (Remélem…) :)
Szia! Amy első festménye 🙂 Egy különösen hideg tél után végre látjuk a tavasz közeledtét. A múlt héten többször is ki tudtunk menni a parkba sétálni. Amy nagyon örült hogy végre tudott csúszdázni és hintázni egy kicsit. Nekünk is jó volt Amyvel végre nem bent, hanem kint játszani. Sajnos most megint szeles, hideg idő van, de van reményünk hogy lassan …
Amy három éves lett!
Chris otthagyta a munkahelyét és január közepe óta itthonról dolgozik! Az utolsó napján a TV csatornánál a kollégái egy “Sok szerencsét” feliratú tortával búcsúztatták. 🙂 Megígértették Chris-szel, hogy azért tartja majd velük a kapcsolatot, és már kaptunk is egy meghívót az egyik volt munkatársa kislánya szülinapjára. Chris most éppen egy angol könyvet fordít magyarra, és amint megvan vele, más munka …
Gyönyörű esküvő!
Szia! December 24-én vágtunk neki az 1600 km-es útnak Floridába. 18 órába telt hogy odaérjünk!!! (Azonban egyszer megálltunk egy órára egy kedves barátunkat meglátogatni, szóval csak 17 órát utaztunk…) Amyvel hátul ültem (a sok cucc között), gondoltam biztos ami biztos ott leszek mellette ha kell neki valami. Kb. 5 perc után mondtam Chrisnek hogy nekem ennyi elég volt az útból. …
Készülődés Floridába
Szia, A legnagyobb hírrel kezdem… Chris megborotválkozott. : ) Amennyiben jól emlékszem kb. 2 éve kezdte el növeszteni a szakálát, és mostanában kezdte el mondani hogy erősen gondolkozik azon, hogy elköszön tőle. Két hete neki is vágott, és íme az eredmény: A munkahelyén többen meg sem ismerték (már két éve dolgozik ott). Nagy változás, az biztos. Amynek tarott a legkevesebb …
Tricia meglátogatott minket!
Szia! Tricia és Amy Sűrű hónapunk volt, és a következő is az lesz. Két hete egy kedves barátunk, Tricia, jött látógatóba. Nagyon jó volt végre újra látni. Hálás vagyok a barátságáért és hogy egy hetet együtt tölthettünk. Miután elment, Amy bejött a szobámba és kérdeze, hogy hol van Tricia, és mondta hogy keressük meg. 🙂 Triciával elmentünk meglátogatni egy közös …
Befejeztem az egyetemet!
Szia! El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok! : ) Már egy hete hivatalosan is befejeztem az egyetemet! Bizony, diplomás lettem! : ) Úgyhogy most már pihenhetek. Az egyik utolsó kurzusomra 8 hét alatt, kilenc 7 oldalas beadandót kellett írnom. Azt hiszem egy ideig nem szeretnék semmilyen angol szöveget látni! 😀 Chris nagyon szereti az új munkaidejét. Végre akkor mehet …
2 éve Amerikában!
Szia, 2 éve Amerikába jövet…a repülőn Már két éve élünk itt, Amerikában. Még mindig hihetetlen hogy ilyen sok idő telt el a költözés óta. Amy pedig már elmúlt két és fél éves! Teljesen egyedül teszi ki a 24 darabos puzzle-öket, és már tud olyan szavakat angolul amit én nem tudok. Tudtam, hogy hamarosan eljön az idő amikor majd le kell …
Család, barátok
Szia, Még mielőtt édesanya elment, Chris és én elmentünk minigolfozni. Ez volt az első alkalom hogy játszottam, és nagyon tetszett. Nem gondoltam volna hogy ilyen jól fogom magam érezni, de Chrisnek igaza volt, nagyon élvezetes kis időtöltés! Már tervezzük is a következő alkalmat hogy menjünk vissza. Édesanya több mint három hete ment el, de Amy még mindig kérdezi hogy hol …