Közösség

Kedves barátaink!

November végén tartjuk a Hálaadás ünnepét, így arra gondoltam kivételesen én írok bejegyzést arról, hogy miért vagyok hálás azért, hogy itt szolgálhatunk. Általában Chris szokta írni a szolgálati beszámolókat, de most megtörjük ezt a szokást egy alkalomra, és én fogok beszámolni az itthonról való szolgálatról.

Közösség - nélkülözhetetlen a növekedéshez

Közösség – nélkülözhetetlen a növekedéshez

Mivel kicsik még a gyerekek, így én nem szoktam bejárni a Bibliaiskolába velük. Ez azt is jelenti, hogy telhet el úgy év, hogy nincs alkalmam egy szót sem váltani néhány diákunkkal, amit nagyon nem szeretek. Tanulva a tavalyi évből, idén nagyon megfontoltan terveztünk úgy, hogy mindenképpen át tudjunk hívni minden diákot hozzánk az év során.
Mennyire más így az élet!

Végre van lehetőségem az ÖSSZES diákot megismerni, és van egy pár lány, aki rendszeresen jár hozzánk beszélgetni. Nagyon szeretek velük lenni, bátorítani őket, és bátorítva lenni általuk.

A munkatársak és gyakornokok közül is rendszeresen jönnek hozzánk, olyan jó így a területen kívül is találkozni velük, és egy más környezetben is megismerni őket.

Egyik kedvenc része a hetemnek amikor a Biblia tanárok és feleségeik jönnek át vacsorára. Ezek a kedves emberek egy vagy két hétre jönnek, hogy Isten Igéjéből tanítsanak, és megosszák tudásukat, szeretetüket a diákokkal. Őket van lehetőségünk vendégül látni, és még a gyerekeink is részesei lehetnek ennek!

A szolgálatunk nem a WOL Élet Szava kapuinál kezdődik és végződik. Az csak része annak. Szeretnénk hasznos eszközei lenni Istennek otthon és mindenhol. A gyerekeknek több Bibliaiskolás barátjuk is van, akik nagy szeretettel és törődéssel vannak feléjük. Milyen csodálatos szolgálatban lehet részünk!

Amint hamarosan jön a Hálaadás ünnepe, én nagyon hálás vagyok Istennek a közösségekért. Hálás vagyok a sok emberért, akit megismerhetünk, a barátságokért, és a családjainkért. Köszönjük, hogy részese vagy szolgálatunknak imádságod és támogatásod által!

Áldott Hálaadás ünnepét!