Kedves barátaink!
Hivatalosan is vége az iskolának, és élvezzük a nyári szünet első napjait.
Amy nagyon szép bizonyítványt kapott, és várja már a harmadik évfolyamot. Büszkék vagyunk a tanulmányi eredményére, és reméljük továbbra is ilyen szépen dolgozik majd. Emlékszem amikor visszaköltöztünk (még nincs két éve), alig tudott összetenni egy mondatot magyarul, most meg magyarul beszél a húgával (aki szinte semmit nem beszélt magyarul) iskola után, mikor hazajön. Nagy boldogsággal tölt el hallgatni őket az anyanyelvemen beszélni.
Joshua egyelőre több angol, mint magyar szót mond, de lássuk be azért még nem beszél folyékonyan, így nem tudjuk melyik nyelvet preferálja majd. Szerintem több magyart hall, de mint azt megtanultam a lányokkal, az nem garancia semmire.
Bébi #4 (neve még mindig nincs) egy nagyon aktív kis bébi, mint a tesói voltak. Úgy érzem mintha folytonosan mozogna, rúgdosna, nyújtózkodna. Alig várjuk, hogy a karunkba tarthassuk.
A nyári tábori szezon a következő hétvégén kezdődik az Élet Szavánál. Amy az első hétre megy, és már nagyon várja. Haley pedig azt, hogy végre elég idős legyen, hogy mehessen. 🙂
Kérlek imádkozzatok a nyarunkért, hogy egy áldott, pihenős nyarunk lehessen. Chris majdnem végig dolgozni fog, így bölcsen kell majd beosztanunk az időnk, hogy tudjunk együtt lenni sokat.