Kedves barátaink! Ebben az évben Isten nagyon sokat tanított engem arról, hogyan viszonyuljunk egymáshoz. A fő igevers, amit próbáltam jobban megérteni és a gyakorlatba ültetni, az a János 13:34, amikor Jézus azt mondta: Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Hiszem, hogy az alázatos szív a kulcs ahhoz, hogy tudjunk jól szeretni és helyesen élni. Ha a büszkeség veszi át …
Megváltozott gondolkodás
Kedves barátaink! Az elmúlt hónapokban Isten sokat formált a gondolkodásomon. Rájöttem, hogy mennyi mindenről gondolkodtam rosszul. Nagyon hálás vagyok Isten türelméért, nagy szükségem van rá! 🙂 A legtöbb nap prédikációkat és bibliai tanításokat hallgatok, miközben mosok, mosogatok, és egyéb házimunkát végzek. Meglepődtem mennyit segít ez a mindennapokban. Segít a fontos dolgokra koncentrálni, Isten igazságáról elmélkedni, és sokkal inkább hasznos dolgokkal …
Fordítsd imává
Az előző bejegyzésemben írtam barátnőmről, aki egy “bomlasztó beszéd böjt-öt” kezdett. Már akkor tudtam, hogy hasznos lesz ez nekem is, de akkor még nem gondoltam volna, hogy mekkora szükségem van rá! Nem is igazán a szavaim leptek meg, hanem inkább a gondolataim. Rádöbbentem, hogy napjaim nagy részét kritizáló, szarkasztikus, panaszkodó, és negatív gondolatuk uralják. Mit tegyek, ha valaki tudatosan megbántott, …
Építő beszéd
Egy kedves barátnőm említette, hogy elkezdett egy “bomlasztó beszéd böjt-öt”. (Az angolul értőknek itt egy 7 napos ízelítő a 40 napos böjt-öt pedig az Amazon-on lehet megvárásolni. A könyv szerzője Tim Cameron.) Az író bátorítja olvasóit arra, hogy tartsanak böjtöt mindenféle kritizáló, szarkasztikus, panaszkodó szótól és pletykától. Nekem mindezen kategóriákon dolgoznom kell. Az Efézus 4:29-ben olvassuk: “Semmiféle bomlasztó beszéd ne jöjjön …
Bölcs időbeosztás
Hiszem, hogy az Istenfélő gondolkodásmódunk meglátszik az időbeosztásunkon. Legtöbbünk akik azt gondoljunk, hogy hihetetlen elfoglaltak vagyunk, nagyon meglepődnénk azon, mennyire sok időnket pazaroljuk el naponta. Tudom hogy nem mindenkinek okoz problémát a bölcs időbeosztás, de szerintem sokan egyetértetek, hogy legtöbbünknek nem ez az erőssége. Akárhol keresel rá a “bölcs időbeosztásra,” a “fontossági sorrend” mindenhol megjelenik majd. Nagyon sok derül ki …
Kol 3:2 – Istenfélő gondolkodásmód
Keresztényekként végsősoron az a célunk, hogy Istennek dicsőséget szerezzünk. De hogyan tehetjük ezt? Howard Hendricks mondta, hogy nem az számít mekkora tudásod van, hanem hogy a megtanult igazságokat mennyire éled meg. Azzal nem szerzek dicsőséget Istennek, ha minden évben elolvasom a Bibliát elejétől a végéig, de semmiben nem változik a gondolkodásom és életem. Hiszem, hogy ahhoz, hogy megismerjük Istent, megértsük, …