Kedves barátaink!
Egy újabb BI év végéhez értünk. Nagyon hiányoznak a diákjaink, de annyira büszkék vagyunk rájuk, hogy milyen jól viselték mindezt és milyen jól teljesítettek ebben a különös helyzetben. A kurzusok lezárultak, csak a nyári szolgálat maradt hátra. Reméljük és imádkozunk azért, hogy bárhol is legyenek, fény legyenek a világban, és emlékezzenek a tanultakra, és mindazt a gyakorlatba is átültessék.
Reméljük, hogy sok elsőéves diák visszatér majd, és izgatottan várjuk, hogy Isten hová vezeti a másodikéves diákjainkat. Kiváltság volt megismerni őket, és örömmel látjuk, hogy Isten miként használja őket.
Most, hogy a kurzusok befejeződtek, egy újabb áldott tábori szezonra készülünk! Jelenleg egy teljes nyárra tervezünk, amely két héttel később kezdődik, mint az eredetileg terveztük, de továbbra is azt tervezzük, hogy 7 hét táborunk lesz! Illetve emellett több helyszínen is lesznek napközis táborok helyi gyülekezetekkel együttműködve.
2 hónappal ezelőtt komolyan kételkedtünk abban, hogy ez lehetséges lesz. Isten jó hozzánk! Kérünk imádkozzatok a tervezéshez bölcsességért, illetve, a táborozóinkért, és hogy a munkatársaink, önkénteseink egységben szolgáljanak, és hogy mindenki megőrizze egészségét!
Várjuk a táborokat, viszont idén először nem lesznek amerikai önkéntes csapatok, tehát érdekes lesz látni miként tudunk majd segíteni, esetleg olyan helyeken is, ahol még nem volt lehetőségünk.
Hogyan imádkozhatunk érted? Mindig nagyon örülünk, ha olvashatunk rólatok!