Újabb áldásokban gazdag hónap!

Szia!
Amy már tud egy pár szót írni (többek között a nevét), és egyre ügyesebben ismer fel (olvas) alap szavakat. Nagyon büszkék vagyunk rá! Olyan jó, hogy ennyire szeret tanulni, így igazán nem nehéz tanítani. : )
Igyekszem csak magyarul beszélni hozzá mostanában (bár eddig is erre törekedtem), és amikor nem ért valamit amit mondok, akkor kérdően rámnéz és azt mondja: “English, please” (“angolul, légyszíves”). : ) Meg kell zabálni. : ) Aztán amikor mondom, hogy mi angolul, akkor visszakérdezi, hogy “magyarul?” ameddig szépen tisztán ki nem tudja ejteni. Úgyhogy gyakran tanul új szavakat. Hihetetlen ügyesen fordít, lehet éppen ezért. Azt vettük észre, hogy már automatikusan magyarul beszél azokhoz akik magyarul beszélnek hozzá (pl. skype-on), és angolul azokhoz akik angolul beszélnek hozzá. De amikor velünk beszél, akkor még ez is az is van a mondatban (mint ahogy mi is keverjük a két nyelvet egy mondaton belül is…).
Olyan jó idő volt mostanában, hogy 2-3 órákat sétáltunk Amyvel naponta. Nagyon örülök, hogy VÉGRE már mehetünk ki. (Bár megjegyzem, hogy április 14-én havazott, és 15-én -4 fok volt…)
Vettünk egy hintaágyat a hátsó teraszra, és Amynek hintát, csúszdát, libikókát. (A következő bejegyzéskor rakok fel képeket róla.) A hintaágyat nagyon szeretjük, hihetetlen kényelmes, és így ki tudok ülni amíg Amy a kertben játszik a játékaival. Nagyon élvezzük!
Végül a legfontosabb hír: Babát várunk! Augusztus 31-re vagyok kiírva. Nagyon hálásak vagyunk ezért az újabb életért amivel Isten megáldott minket! (FONTOS: Szeretném ha a facebook-on nem lenne fent a bébiről semmi, így kérlek szépen ne írj a falunkra, vagy oszd meg ezt másokkal a facebook-on keresztül. Nagyon szépen köszönöm a megértésed!)
Amy szereti érezni a kishúga mozgolódását, és mindig mondja nekem is, hogy én is fogjam meg az ő hasát, hogy érezhessem az ő babáját. 🙂 Olyan kis cuki! Biztosak vagyunk benne, hogy nagyszerű nővér lesz.
Nagyon izgatottak vagyunk!!! : )
Amennyiben érdekel, a Walmart és az Amazon oldalain regisztáltam magunkat. (Ha rákattintasz a “Walmart”-ra, vagy “Amazon”-ra, elvileg automatikusan elvisz az oldalunkra.)

Családunk:

A mi gyönyörű kislányunk
Bizony, ilyen magas!
Négyen 🙂