Kedves barátaink!
Az egyik kedvenc, vagy talán kedvenc, ünnepem a hálaadás ünnepe. Sosem az “amerikai módon” (amerikai foci nézéssel és sok pulyka evésével) ünnepeltük, hanem összejött a család, barátok, és hálát adtunk mindazért, amivel Isten megáldott minket. Bár rendszeresen kéne Istennek hálát adnunk a csodálatos emberekért az életünkben, azért jó, ha van egy olyan nap, amit külön erre szánunk. Én úgy gondolkozom erről, mint a házassági évfordulóról. Természetesen nem csak évente egyszer adok hálát Chris-ért, és nem csak akkor fejezem ki felé szeretetem, de azért jó, hogy van egy nap, ami különleges, amikor megemlékezünk a “kezdetünkről”, és hálát adunk a házasságunkért Istennek. Szóval szeretem nagyon a hálaadást. 🙂 Sajnálom, hogy Magyarországon még nem annyira elterjedt.
Ebben az évben –a hamarosan megérkező– karácsonyi ajándékunkért, a kisfiúnkért, vagyok a leghálásabb. Hálás vagyok, hogy Magyarországon szolgálhatjuk Istent, a WOL Élet Szavánál, hálás vagyok, hogy a családomhoz közel lehetek, és hálás vagyok, hogy a barátaimmal közösségben lehetek.
Amennyiben Isten is úgy akarja, ez az utolsó családi bejegyzésünk baby Joshua születése előtt. Én már nagyon készen vagyok az érkezésére. 🙂 A lányok is nagyon várják már, sokszor kérdezik, hogy mikor fog már végre megszületni. Bárcsak tudnám a választ! 😀 Nagyon szeretnek öleléseket adni neki (amit azt jelenti, hogy megölelik a hasam), puszikat adni neki, és énekelni neki. Amy egy rövid kis dalt is írt Joshuának, hogy amikor megszületik és sír, meg tudja nyugtatni vele. A dalszövegben sok “szeretlek Joshua” van. 🙂
Chris gyógyszere nem működött, úgyhogy éppen egy másikat kérvényezünk az OGYÉI-től. Amennyiben megkapja az engedélyt, hogy ezt a gyógyszert behozzák az országba, akkor lehet az segíeni fog. Kérlek imádkozzatok, hogy legyen meg Isten akarata ebben is, és lehetőleg kaphasson olyan gyógyszert, ami segít.
A ház, amit megvettünk, sok felújításra vár mielőtt beköltöznénk. Még várunk egy árajánlatot, és az időjárástól függően lehet már csak tavasszal kezdjük el a felújításokat. Kérlek imádkozzatok bölcsességért, sok döntést kell hoznunk ezzel kapcsolatban. Bízunk abban, hogy Isten megadja a hozzá való anyagiakat, ahogy eddig is tette, és vezet minket folyamatosan.
Mekkora kiváltság, hogy ennyi törődő barátunk, családunk van! Istennek adunk hálát értetek!