Nem sokára itt az új tanév, tehát fiatal szülők mindenhol most adják először iskolába elsős gyermekeiket, nagyobb gyerekek izgulnak azon, hogy beilleszkedjenek a középiskolában, sok főiskolás pedig diplomához hátralévő krediteket számolgatnak, hogy jó állásuk és fizetésük lehessen.
Ez egy normális része az életnek. Szinte mindenki “jár iskolába”, és legtöbb iskolába “normális” diákok járnak. Viszont a WOL Élet Szava Bibliaiskolában valami különlegeset tapasztalunk. A mi diákjainkat egy rendkívüli közös szál köti össze: Annyira szeretik Istent, és annyira vágynak Őt megismerni és szolgálni, hogy hajlandóak sok mindent feladni, hogy az Igéjét tanulmányozzák.
Nemzetközi diákjaink maguk mögött hagyják barátaikat, családjaikat, nyelvüket, és kultúrájukat hogy idegen országban éljenek. Magyar diákjaink pedig többek között a magyar oktatási rendszerben folytatott tanulmányaikat felfüggesztik, és elnapolják a munkavállalás és pénzkeresés lehetőségét. Mindezt azért, hogy jobban megértsék a Bibliát, és hogy biztos lelki alapokra építsék az életük hátralévő részét.
Mekkora óriási felelősséget bízott ránk Isten, hogy tanítványozzuk és gondoskodjunk ezekről a fiatalokról, akik hozzánk jöttek tanulni!
Hálaadások
- Idén körülbelül 70 diákra számítunk, akik akár 15 országot is képviselnek – olyan országot is, ahonnan eddig még nem volt diákunk.
- Hálásak vagyunk, hogy idevezette Isten ezeket a fiatalokat, hogy nálunk tanuljanak és velünk szolgáljanak.
- Új kapcsolatokat építünk iskolákkal és más szolgálatokkal, hogy diákjainknak biztosítsunk gyakorlati lehetőségeket, hogy szolgáljanak és növekedhessenek.
- Hálásak vagyunk hogy Isten indított embereket, hogy anyagiakban támogassák az iskolát, hogy ösztöndíjakat biztosíthassunk sok diáknak.
Imakérések
- Imádkozzatok velünk diákjainkért, hogy növekedhessenek, és életük megváltozzon azon igazságok fényében, amelyeket Isten Igéjében találnak, és hogy ez a változás örök gyümölcsöt teremjen életük végéig.
- Imádkozzatok jelen Bibliaiskolás munkatársainkért, hogy valóban értékeljük diákjainkat és befektessünk az életeikbe egyen-egyenként, szem előtt tartva, hogy milyen nagy kiváltság és felelősség ez.
- Imádkozzatok jövőbeli Bibliaiskolás munkatársainkért, hogy Isten vezessen hűséges embereket arra, hogy minél jobban szolgáljuk és tanítványozzuk ezeket a fiatalokat, akiket Isten hozott az életünkbe.