![]() |
| Április 9, polgári esküvő |
Igen, ennyi idő telt el mióta Chris-szel összeházasodtunk, illetve a baba is ennyi idős! El sem hiszem hogy már fél éve együtt élek az én drága férjemmel. Csak úgy repül az idő!
![]() |
| Utolsó klub, amin én is ott voltam |
Pár napja hívtam fel az amerikai nagykövetséget, ahol megtudtam, hogy a zöldkártya ára 190.000 Ft lesz. Megtennéd hogy imádkozol ezért a konkrét összegért, hogy támogatásokból össze tudjuk gyűjteni? Illetve amennyiben szívesen segítenél ebben, kérlek jelezd felénk, és megmondjuk hogyan tudsz.![]() |
| Karácsonyi bankett (gyakornokok) |
December 4-én került megrendezésre az éves karácsonyi bankett az Élet Szavánál. Idén mi is részesei lehettünk ennek az eseménynek. : ) Én az elején segítettem ültetni az embereket, Chris pedig a hangosítást csinálta. Nagyon jól éreztük magunkat!
Másnap a Mater család hívott meg minket (gyakornokok) otthonukba, ahol játszottunk és megnéztük a Mi a manó című filmet. Nagyon hálás vagyok a többi gyakornokért, és a Mater családért, hogy lehetőséget adnak nekünk a közösségre. Nagyon fog hiányozni mindez!
![]() |
| Gyakornoki közösség |
Annyira hálásak vagyunk Istennek, hogy mindig kirendeli a szükségleteinket. Megígérte, hogy gondoskodik rólunk, és bízhatunk az ígéreteiben!
![]() |
| 25 hetes terhesen |
Nagyon hálásak vagyunk hogy a szüleimmel lehetünk egy kis időt mielőtt az Államokba megyünk 3 hétre. Nagyon szeretek velük lenni. Nagyon fognak hiányozni karácsonykor! Nem tudok elképzelni sem jobb családot!
![]() |
| 27 hetes terhesen |
December 6-án, 7-én és 8-án kivizsgálásokon voltam. Baba is és én is teljesen egészségesek vagyunk! Minden eredményünk kiváló! Hála az Úrnak! (Többet olvashatsz a részletekről a következő bejegyzésben.)
A szüleim 25. házassági évfordulója december 13-án lesz és december 14-én indulunk az Államokba (Chris szüleihez). Magyarul ez az év is eseménydúsan végződik : ).






