Kedves barátaink!
Joshua 10 nap múlva lesz 1 éves! Nagyon hálásak vagyunk érte, és a rengeteg örömért, amit a napjainkba hoz. Huncut kis pasi, akit a nővérei kényeztetnek. Még nem tud járni, de már meg tud állni magától egy ideig kapaszkodás nélkül. 5 foga van (3 felül, és 2 alul), és nagyon anyás. 🙂
Amy és Haley egy hetet nélkülünk töltöttek. A Stone családnál voltak (ahol alapból 4 gyerkőc van 8 év alatt!!!), de annyira kedvesek voltak, hogy befogadták a lányainkat is. Nagyon hálásak vagyunk, hogy amíg Németországban voltunk a misszionárius képzésen, tudhattuk, hogy a lányok jó kezekben vannak. A képzés alatt megismerkedtünk sok mindenkivel különböző országokból, és jó barátságok kötődtek, illetve megismerhettük személyesen is az Élet Szava amerikai vezetői közül is egy párat. Nagyon sűrű volt a program, nagyon elfáradtunk, de nagyon áldott volt, és szép emlékekkel jöttünk haza.
Chris szabadságon lesz jövő héten, amit már nagyon várok. 🙂 Hálás vagyok érte, és a szolgáló szívéért.
Pillanatnyilag fáradt vagyok, de tudom, hogy lesz majd idő pihenni hamarosan. 🙂 Megköszönöm az erőért és bölcsességért mondott imákat!
Jövő héten ünnepeljük a Hálaadást, és ahogy visszanézek erre az évre, látom Isten áldásait mindenhol. Hálásak vagyunk a házasságunkért, hálásak vagyunk a gyermekeinkért, a családjainkért és barátainkért, a szolgálatunkért (munkatársakért, Bibliaiskolás diákokért, táborozókért), hálásak vagyunk a házunkért, és főként azért, hogy Isten gyermekei lehetünk. Hűséges a mi Istenünk!
Köszönjük, hogy az életünk részei vagytok! Hálásak vagyunk értetek!