Termékeny hónap

Kedves barátaink!

frbc_modifiedEgy pár hete lehetőségünk volt az egyik indianapolisi baptista gyüliben beszámolni szolgálatunkról a vasárnapi iskola alatt. Utána mi tartottuk a gyerekeknek az Istentiszteletet, és Chris tanított az esti alkalmon. Korán keltünk, hogy időben odaértjünk, és későn este értünk haza. A gyerekek nagyon jól bírták, és nekünk is nagyon áldott napunk volt.

A gyüliben nagyon nagy szeretettel fogadtak, Amy összebarátkozott a gyerekekkel, sok kapcsolatot sikerült kialakítanunk. A lelkipásztor és felesége meghívott minket ebédre, és a lányukkal is tudtunk beszélgetni, aki az Élet Szavánál volt a lányok vezetőjének helyettese egy évig. 🙂

boardsmallEgy kedves ismerősünk szervezett egy boldog magyar móka-órát (angolul “Happy Hungarian Fun-Time Hour”), ahol az általunk kitalált (és Chris által tervezett) táblajátékot játszottuk. Nagyon jól sikerült az alkalom, tanultak Magyarországról és az Élet Szaváról.

Reméljük lesz még lehetőségünk ezen a játékon keresztük bemutatni a szolgálatunkat másoknak is!

Gyarapodtunk havi támogatókban is, reméljük egyre többen döntenek majd úgy, hogy csatlakoznak hozzájuk a következő pár hónapban. Nagyon hálásak vagyunk azokért, akik áldozatkészen támogatnak minket, és imádkozunk, hogy még többen adjanak Istennek a szolgálatunk támogatása által. Isten dicsőségére szeretnénk használni anyagiainkat.

Pillanatnyilag keresünk Tóalmáson házat, ahol lakhatnánk. Imádkozol kérlek, hogy Isten adjon nekünk ebben bölcsességet? Az Ő akarata legyen meg! És amikor megemlékezel rólunk ezügyben, kérlek gondolj egy kedves családra, akik szintén házat keresnek Tóalmáson augusztustól, 4 gyermekükkel, akik mind 6 év alatt vannak.

Amint említettem a címben, egy nagyon termékeny hónapunk volt, és reméljük ez csak fokozódik majd. 93 nap múlva érkezünk Magyarországra!

Hálásak vagyunk az értünk mondott imádságokért, és köszönjük szépen támogatásotok!

Isten áldjon titeket!
A James család