Kedves barátaink!
2022-nek hamarosan vége, és jó sok mindenért hálásak lehetünk!
Drága Benjaminunk kedves volt, és megvárta az iskola év végét, hogy megszülessen. Én biztos voltam benne, hogy nem fogja kihúzni júniusig, de Istennek más terve volt. 🙂 Így sikerült befejeznem a tanévet, mint tanulmányi asszisztens, és nem kellett szegény főnököm az év végén magárahagynom.
Együtt tudtuk tölteni a nyarat, és a gyerekek nagyon élvezték, hogy Benjaminnal lehetnek. Chris édesanyukája, Karen is itt tudott lenni velünk egy hónapot, és végre élőben láthatta Jonathant.
Szeptemberben a fiúk (Benjamin kivételével) oviba mentek, a lányok pedig visszamentek a suliba. Furcsa volt egyedül maradni reggelente, és csak egy babával lenni, de hamar rájöttem, hogy lesz mit csinálnom, és nem fogok unatkozni. 🙂 Eleinte elképzeltem, hogy mi mindent csinálok majd ebben az időben, de aztán rá kellett döbbenem, hogy bizony nagyrészét nem fogom tudni ezeknek megcsinálni, mert mindig van valami. De nem baj, igazítottam az elképzeléseimen, és már kialakult egy jó kis rendszer.
Chris-nek sok szabadsága felhalmozódott az évben, így december felét ki tudta venni. Nagyon jó érzés együtt lenni a családdal. Vettünk pár társast, és ezekkel játszunk sokat.
A gyülinkben volt egy karácsonyi koncert, ahol Chris és a lányok is énekeltek. Hálásak vagyunk, hogy Jézus születését ilyen értékes módon tudjuk ünnepelni. Hálásak vagyunk, hogy Isten megengedi, hogy ismerhessük Őt! Mert Jézus megszületett, mert Jézus egy tökéletes életet élt, mert Jézus meghalt a bűneimért, mert feltámadt a halálból, lehetőségem van bízni Benne, és ezáltal örök életem lehet. Nem azért, amit én teszek vagy tettem, hanem azért, amit Ő tett. Hatalmas erővel bír ez az üzenet!
Áldott Karácsonyt és Új Évet kívánunk!