Rebeka itt van!

Szia,

Szanyi Rebeka
Ebben a hónapban nem nehéz eldöntenem mivel is kezdjem a beszámolót. Regina (az egyik legkedvesebb barátnőm) megszült! Október 23-án jött világra Rebeka, az első gyermekük. Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott a szülésnél, és nem láthatom ahogy szépen növöget a csöppség, de jó tudni hogy biztos kezekben van! : ) Tudom hogy már most nagyon boldoggá teszi a szüleit, és ez csak egyre inkább így lesz. Amint lesz lehetőségünk hazautazni, agyon puszilgatom a kis picúrt, de addig is a facebook képekkel meg kell elégedjek. 
Chris csatornája átköltözött az új épületbe, és Chris nagyon élvezi. Már most sok dicséretet hallottam az adás minőségének javulásáról. Előző pénteken mi mentünk Amyvel Chris-ért munka után, és behívott, hogy megmutassa a belsejét is az épületnek, de Amy pont elaludt mire odaértünk, úgyhogy nem akartam felébreszteni. Kívülről nagyon szép! Majd legközelebb belülről is megnézem. 
Amy elkezdett beszélni. Vagyis 1-2 értelmes szót belefűz a hablagyba. Annyira vicces. Az 1-2 értelmes szóbol tudom, hogy éppen miről “társalog” velem. De meg vagyok győződve róla, hogy ő tudja, hogy mit mond nekem, mert el tudja ismételni ha megkérem.
Már 13 testrészét tudja megnevezni, és mutatni (mind magyarul). Haj, szem, orr, száj, fül, nyak, váll, cici, has, köldök, kéz, láb, térd. Akármilyen szót tanítunk neki, utánozza utánunk, akkor is, ha nem tudja mit jelent. Nagyon engedelmes, hálásak vagyunk érte! Nagyon sok szót tud, és végre kezdi összetenni őket. Annyira várom már hogy értelmes mondatokban beszéljen. : )
A fala már majdnem teljesen kész (lásd a képeken).
Befejeztem még 2 kurzust, és már csak 4 hetem can hátra ebből a szemeszterből. Idén 10 kurzusom volt (30 kredit), és már csak 7 kurzusom van hátra. Bár szeretem az egyetemem, azért nagyon várom már hogy vége legyen (Amyvel együtt).

Volt lehetőségünk elmenni egy újabb ingyenes fényképeszkedésre. Még mem kaptuk meg a képeket, de láttuk őket és nagyon jók lettek. Majd igyekszem felrakni egy párat következő alkalommal.
Isten áldjon!