Kedves barátaink!
Amy előző hétfőn lett 10 éves. El sem hiszem, hogy már ilyen nagy! Narancsos csokistortát kért, és bár nagyon szeretek sütni, és már egy évtizede hetente többször sütök, még sosem csináltam narancsos csokitortát. Viszont annyira megízlett, hogy azóta csináltam még egyet, csak most nem narancsos krémmel, hanem csokis puddinggal, amibe narancshéjat reszeltem. Nekem a második ízlett jobban, mert az sokkal kevesebb cukrot igényelt.
Gondolom érzékelhető, hogy a hideg miatt nem jutunk ki sokat, így a torta ennyire feldob. 😀 Tavasz, várva várunk!
A szüleim lejöttek hozzánk Amy szülinapjára, és bár be nem jöttek, az udvaron tudtunk kicsit együtt lenni. Hoztak sok finomságot nekünk, és ajándékokat Amy-nek.
Nagyon hálásak vagyunk, hogy havonta egyszer-kétszer tudunk így az udvaron találkozni, de azért már nagyon várjuk, hogy rendesen is tudjunk találkozni. Reméljük még idén sikerül!
Chris szüleivel is tudtunk videó beszélgetésen keresztül találkozni. Érdekes módon, most lett náluk is hideg, bár náluk még ennél is hidegebb lett.
Nagyon örültek a gyerekek, hogy beszélgethettek nénivel (nagymama) és nagypapával. Hálásak vagyunk, hogy van módja, hogy legalább így tudjunk beszélni velük.
Egy rettenetesen szomorú hírünk is van.
Nővérem édesanyukája nemrég halt meg. Egy nagyon kedves, sokak által szeretett nő volt. Bár sosem könnyű elbúcsúzni szeretteinktől, hirtelen halála, és a koronavírus miatti körülmények még jobban megnehezítették elvesztését. Kérlek imádkozzatok a gyászoló családért. Szavak nem tudják kifejezni fájdalmunk.