Kedves barátaink!
Nagyon hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk. 7 évvel ezelőtt (sőt, akár 3 évvel ezelőtt) el sem tudtam volna képzelni, hogy itt kötünk ki, mégis nagyon örülünk, hogy itt vagyunk. Nagyszerű újra itt szolgálni a WOL Élet Szavánál. Sűrű, mozgalmas, zsúfolt az élet, és néha úgy érezzük nem érjük utol magunkat, de csak körül kell néznünk, és amint látjuk a sok embert aki felé szolgálunk, hálát adunk Istennek, hogy felhasznál minket ebben a szolgálatban. Milyen kiváltság ez!
Az elmúlt hónapban Chris hetente ment 2 szolgálattal. Péntekenként a sport szolgálatnak fordít, és hétfőként egy pár Bibliaiskolás diákot visz egy közeli általános iskolába, ahol angolt tanítanak. Párszor helyettesített valakit, és neki is volt lehetősége tanítani. Mindkét szolgálat remek lehetőség arra, hogy olyan gyerekek, akik amúgy nem mennének keresztény alkalmakra hallják az evangéliumot.
Nagy hálaadás, hogy a foci klubbra, amit az itteni általános iskola tornatermében tartunk, nagyon sok gyerek jön hetente. Tavaly csak egy páran jártak, és idén már több, mint 20 gyerek volt egyetlen alkalmon. A Bibliaiskolások imádkoztak több gyerekért, és Isten adott nekik többet. 🙂 Minden héten valaki a csapatunkból megosztja ezekkel a gyerekekkel a bizonyságtételét, és persze sokat fociznak.
Kérlek imádkozz, hogy minél több gyerek tanuljon Istenről ezek által a szolgálatok által, és persze minden másik szolgálatunk által, és hogy megértsék és elfogadják az evangéliumot.
Lehetőségem van mentorálni egy Biliaiskolás diákot. Deimenia egy odaszánt hívő, aki szereti az Urat, és szeretne Neki tetsző életet élni. Litvániából jött, és az ének csoportunk tagja. Kérlek imádkozz, hogy áldás tudjak neki lenni, és hogy Isten felhasználjon az életében, hogy általam is formálja egyre jobban Fia képmására. Nagyon hálás vagyok, hogy jobban megismerhetem őt, és vele együtt növekedhetek. Ezért vagyunk itt. Nem a hely miatt, nem az ország miatt, hanem az emberek miatt. Istennek szeretnénk dicsőséget szerezni mindazzal, amit teszünk, és szeretnénk, ha szolgálatunknak örökkévaló gyümölcsei lennének. Különben a szolgálatunknak nincs értelme.
Egy csoport megy tőlünk januárban Ciprusra, ahol a gyerekprogramban segítenek egy Timóteus Társaság konferencián. Nagyon hálás vagyok, hogy segíthetek a szervezésben, bár sajnos nem tudok velük menni, mert addigra már remélhetőleg bébi Joshua megszületik.
Ezek a diákok és munkatársak kicsit több, mint egy hétre mennek, és több, mint 200 gyerek felé szolgálnak majd. Már hónapok óta dolgoznak azon, hogy minél áldásosabb legyen ezen gyerekek ottléte.
A szállásukról, illetve étkezésükről a Timóteus Társaság gondoskodik, amiért nagyon hálasak vagyunk, így csak a repülőjegyükre kell támogatást gyűjteniük. Céljuk, hogy “segítsenek minden gyereknek meghozni a következő lépést az életükben Krisztussal”. Amennyiben szeretnél te is részese lenni ennek a szolgálatnak adományoddal, kérlek jelezd felém, és megadom a Timóteus Társaság bankszámlaszámát, ahova ajándékot küldheted, a “WOL csapat” részére. Bátorítalak, hogy ragadd meg ezt az alkalmat, hogy örökkévaló dolgokba fektethess bele!
Kedves barátunk, nagyon hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk. Ezzel kezdtem, és ezzel is szeretném befejezni a bejegyzést. Köszönjük, hogy imádságaitokkal és anyagi támogatásotokkal lehetővé teszitek számunkra, hogy itt szolgáljunk.