Élvezzük a szép időt

Szia!
Már csak kevesebb, mint 2 és fél hónap van hátra a bébi születéséig! Most már kéthetente járok orvoshoz, és eddig minden rendben van bébivel is, és velem is.
Mivel én adtam Amynek a nevét, így úgy döntöttünk most Chris-en a sor, hogy nevet válasszon. Örömmel jelentjük, hogy van neve a babánknak! 🙂 Haley James-nek (ejtsd: Héli Dzsémsz) fogják hívni. Haley még mindig nagyon aktív baba. Olyannyira, hogy sokszor nehéz meggyőzni, hogy egyedül van bent… 🙂 Szerintem rendszerint partit rendez és meghív másokat. Örülök neki, hogy a babák nem tudnak “lyukat fúrni” az anyuka hasába, mert Haley nagyon igyekszik rajta.
Mégegy ötlet, ami nagyon tetszett
(előző bejegyzésben láthatod a másikat)
Hamar kész lett, és Amy is élvezte
Amennyiben érdekel, itt van két link azokhoz a bébi dolgokhoz, amiket szeretnénk. Úgy van beállítva a lista, hogy amint valaki valamit vesz, automatikusan eltűnik az adott tárgy, és hozzánk postázzák. 
Amy és én még mindig sokat gyalogolunk (heti 35-45 km-t). Természetesen Amy nagyrészt a babakocsiban ül, de 1 km-t már simán legyalogol egyszerre. Szeretek sétákra menni vele, jó társaság! A könyvtárban  van egy nagy terem kifejezetten gyerekeknek kiépítve, és sok tanító játék van ott. Hetente legalább egyszer elmegyünk oda, és jókat játszunk. Már több barátot is szerzett így Amy.
Már a 4. házassági évfordulónkat ünnepeltük májusban! Hihetetlen mennyi minden történt az elmúlt 4 év alatt! 4 különböző házban laktunk (2 országban), megszületett Amy, és most Haley-t várjuk. Nagyon hálásak vagyunk az eddigi közös éveknek, és várjuk, hogy mi lesz a következő 4 évben.
Pár hete aludt Amy először máshol, mint én. Nagyon jól érezte magát a nagyszülőknél, és nekünk is jó érzés volt úgy kelni, hogy nem Amy keltett minket. : ) Meg tudjuk szokni ezt az érzést. 🙂 
Nagy mosoly 🙂
Chris január közepe óta dolgozik itthonról, és eddig nagyon sok munkát kapott. Kérlek imádkozz, hogy elég munkája legyen továbbra is, hogy el tudja tartani a növekvő családját. : ) Nagyon hálás vagyok, hogy nem kell dolgoznom, és itthon lehetek Amyvel, és hamarosan Haley-vel. Tudom, hogy ez kiváltság!
Szívesen hallunk felőled! Az e-mail címünk: chrislilijames@gmail.com.
Szép hetet!