Együtt növekedve a hitben

Kedves barátaink!

Reméljük jól vagytok! Mi élvezzük a meleget, az együtt töltött időt. Tudom, hogy sokszor említem, de nagyon hálás vagyok ezért a különleges időért, amit a gyermekeinkkel tölthetünk. Olyan jó, hogy jobban megismerhetjük őket, és az egész napot együtt tölthetjük.

Áprilisban elkezdtünk a lányokkal igeverseket tanulni. Már több, mint 30 igeverset megtanultunk. (Amennyiben érdekel, a bejegyzés végén találod amiket már megtanultunk.) Elmondhatatlanul jó érzés hallani ahogy a gyerekeim egy hatalmas vihar közepette azt mondják, “Ha félek is, Benned bízom”. Sokszor bátorítják, vagy éppen javítják egymás beszédét, hozzáállását az Igével. Nem tudok elképzeni ennél jobb érzést! Remélem megmaradnak ezek az Igeversek nekik, és amikor szükségük van rá, hiszem, hogy Isten az eszükbe fogja juttatni.

A fiúk élvezik a plusz rájuk figyelést a lányoktól. Joshua még mindig nagyon beszédes, és nagyon szereti megnevettetni az embereket. Sokat tanul most a nővéreitől. Jonathan mindenhova egy szempillantás alatt odamászik, és mindig talál valamit aminek segítségével feláll.

Amy naponta tart “iskolát” Haleynek, ahol matekoznak, írnak, olvasnak, rajzolnak, és tesiznek. Amy nagyon türelmes kis “tanító néni”. Jó látni ahogy a gyerekek együtt játszanak, és hogy mennyire szeretik egymást.

Úgyhogy jól vagyunk. Nagyon jól. 🙂 Hálásak vagyunk Istennek a hűségéért, gondoskodásáért, szeretetéért. Hálásak vagyunk, hogy vagyunk egymásnak, és hogy együtt növekedhetünk.

kiesett Haley első foga

A már megtanult igeverseink:
Efézus 6:1 – Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes.
János 15:12 – Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.
Jakab 1:19-20 – Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.
1 János 4:19 – Mi tehát azért szeretünk, mert Ő előbb szeretett minket.
Genesis 1:1 – Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.
1 Thesszalonika 5:17 – Szüntelenül imádkozzatok.
Példabeszédek 30:5 – Istennek minden szava színigaz.
1 János 4:21 – Aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.
Prédikátor 7:9 – Ne bosszankodj föl lelkedben hirtelen, mert a bosszankodás az ostobák szívében tanyázik.
János 10:14-15 – Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát: és én életemet adom a juhokért.
Zsoltárok 46:2 – Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.
Márk 13:31 – Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.
100. zsoltár – Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája. Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.
1 Mózes 1:27 – Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.
Apcsel 5:29 – Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.
5 Mózes 6:4-5 – Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!
Róma 3:23 – mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének.
Galata 5:13c – Szeretetben szolgáljatok egymásnak.
1 Sámuel 16:7 – Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.
Zsoltárok 56:4 – Ha félek is, benned bízom!
Efézus 4:32 – Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.
Zsoltárok 119:11 – Szívembe zártam beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.
Colossé 3:2 – Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel.
Zsoltárok 139:14a – Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy.
Colossé 3:17 – Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.
2 Korinthus 5:7 – Hitben járunk, nem látásban.
János 14:27a – Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek.
Róma 10:17 – A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.
Lukács 6:35a – Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte.
1 Korinthus 16:14 – Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!
Filippi 2:14 – Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent.
Zsoltárok 23:4a – Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy.
2 Korinthus 12:9a – Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.