Kedves barátaink!
Még két hónap és egy újabb iskolaév ér véget. Szokás szerint ez az utolsó két hónap nagyon sűrű lesz. Jövő hétvégén lesz az éves missziós konferenciánk, mely normálisan január végén lenne, de idén a kovid miatt elhalasztottuk. A missziós konfi után egy hétre különböző országokba mennek szolgálni diákjaink csoportokban, majd egy hét tavaszi szünet. Utána pedig a végső hajsza. 🙂 Május végén lesz a diplomaosztó.
Mint mindig, szeretnénk idén is jól befejezni a feladatainkat. A tavaszi szünet nagyon jókor jön mind a diákoknak, mind a munkatársaknak. Várom már, hogy kicsit pihenhessünk, és remélem, hogy jól tudom majd befejezni mindazt, ami még ebből az iskolaévből hátra van. Gondolhatjátok mennyire sűrű a tanulmányi osztályon egy iskola évének a vége. Szeretnénk mindent az Ő dicsőségére csinálni, és nem a saját erőnkből, hanem az Övéből.
Chris beosztása mint adminisztratív vezető az Élet Szavánál nincs olyan szoros kapcsolatban a Bibliaiskolával, mint az enyém, úgyhogy neki nem lesz nagy változás a nyáron a munkája terén, azonban mivel még új pozíció ez, továbbra is szüksége van imádságra, hogy bölcsen végezze feladatait.
Kérlek imádkozzatok a missziós konferenciánkért, hogy Istennek a dicsőségére legyen, és hogy sok szívet érintsen meg. Kérlek imádkozzatok továbbá diákjainkért, akik több országban szolgálnak egy hétig. Legyenek világosság és áldás azok felé, akik felé szolgálnak.
Kérlek imádkozzatok a tavaszi szünetért is, hogy mindannyian ki tudjuk pihenni magunkat.
Hálásak vagyunk, hogy itt szolgálhatunk, és szeretnénk áldás lenni másoknak, ahogy mások is áldások számunkra.