Kedves barátaink!
Amy február elején ünnepelte 8. születésnapját, ami egyben az arany születésnapja is volt. Amennyiben nem tudnád mi az az “arany születésnap”: Amikor valakinek a születése napjával megegyezik a kora. Tehát 8-án született, és most lett 8 éves. Nagyon várta már ezt a születésnapot is!
Mikor kezdünk el aggódni, hogy milyen gyorsan öregszünk ahelyett, hogy várva várnánk a következő szülinapot? Amikor gyerekekkel beszélek, mindig alig várják, hogy öregedjenek. Amint Haley 4 éves lett, hónapokig úgy kelt, hogy “mikor leszek már 5?” Az én gondolatom: Élvezd, hogy 4 éves vagy!
Azonban van egy idő, ami után már szeretnénk lelassítani az éveket, míg a fiatalok szeretnék felgyorsítani.
Joshua kész kis tipegő lett. Annyira édes, ahogy kisbabából kisfiúvá változik. Nagyon szeret megnevettetni minket, illetve a tesóival játszani. A lányok sokszor azon vitatkoznak, hogy éppen ki játszat vele. 🙂
Joshua szeret rendszerezni, sokszor beteszi egy dobozba a játékait, majd kiborítja, és újrakezdi. Illetve a könyvek mostanában nagyon bejönnek neki.
5 diák a Bibliaiskolából átjött egy ittalvásos bulira az elmúlt hétvégén. Chris és én hajnal 2-ig fennmaradtunk velük, de aztán úgy döntöttünk egy pár órát alszunk mielőtt fel kell kelnünk segíteni a gyerekeinknek elindulni az iskolába. Szerintem azóta sem tudtam kipihenni azt az estét. 🙂 Amikor még nem voltak gyerekeink, semmi gondot nem okozott fennmaradni. Mióta egész nap a gyerekekkel kell lenni napközben, az éjszakázások rettentő kimerítőek. A héten volt olyan éjszaka, amikor már 8:45-kor mind az 5-en aludtunk az ágyunkban!
Más újság: Szeretünk nagyon játszani a diákokkal és a barátainkkal (meg a vendégtanárokkal is) kártya játékokat, és társast. Észrevettük, hogy a jelenlegi asztalunk már sajnos nem elég nagy, hogy mindenki odaférjen, így úgy döntöttünk, hogy veszünk egy nagyobbítható asztalt, ami köré akár 12-14 ember is le tud ülni. Már nagyon várjuk, hogy megérkezzen, és hogy végre mindenki odaférjen az asztalhoz.
Hogyan imádkozhatunk érted? Írj nekünk üzenetet az imakéréseiddel, és mi imádkozunk majd értük!