5 éves házasok vagyunk!

Szia!

[Sok kép a bejegyzés végén.]

Sokak közületek velünk együtt ünnepeltétek ahogy Chris és én egy család lettünk 5 éve. Olyan fantasztikus mennyi minden történt az 5 év alatt. Isten megáldott minket két gyermekkel, szerető családdal, barátokkal, gyülekezettel. Hálásak vagyunk mindezekért és mindezek felett az Ő hűségéért.

Tricia, egy nagyon kedves barátunk meglátogatott minket egy pár napra június elején. Chris és ő 4 éves korukban találkoztak Magyarországon (Tricia szülei is misszionáriusok voltak Magyarországon abban az időben), és ő tanította meg Christ magyarul az oviban. Én a Bibliaiskolában találkoztam vele, akkor lettünk nagyon jó barátnők. Suli után együtt voltunk gyakornokok, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Kissé sokkoló, hogy már 7 éve végeztünk… De ha belegondolok mi minden történt ezalatt az idő alatt, nem is olyan nehéz elhinni, hogy már ennyi év telt el! 🙂

Nagyon jó volt megint megölelni, beszélgetni vele. Olyan jó, hogy a jó barátságoknál nem számít az idő. Bármikor bármiről tudunk beszélni. Kevés olyan ember van akivel mindig teljesen őszintén tudok beszélni, és tudom hogy ez viszont is igaz, és ő egy ilyen barát. Nagy kincs, és úgy is kezelem! 🙂
Jó megint gyülibe menni és találkozni a barátainkkal. Amynek olyan sok barátja van ott, örülök, hogy együtt tudnak játszani és együtt nőnek fel. Hálásak vagyunk a szerető gyülekezetünkért.
előtte
utáma

Mielőtt Magyarországra mentünk. Amy színezése nem volt valami tökéletes (lásd a képen)… Azonban mióta visszajöttünk mintha kicserélték volna. Először is, már nem csak kizárólag egy színnel színez (ami magában kész csoda), és meglepően a vonalon belül színez. Nem tudom minek vagy kinek a hatására történt ez, de még mindig nehéz elhinnem mekkora különbség van a kettő színezés között.

És Haley VÉGRE eszik babaételt. (Eddig nem volt hajlandó semmilyen babaételt megenni, és elhihetitek, sok félével próbálkoztam.) Most már 1-2 üveggel megeszik naponta, ami azt jelenti, hogy annyival kevesebbszer kell szoptatnom. Sőt, már hetek óta egyszer sem kel fel esténként. Megáll jónéhány másodpercig úgy, hogy semmibe nem kapaszkodik. Szeret megfigyelni mindent, és megnevetettni másokat.  Naponta 3-4x alszik hosszabban. Szóval egy szavam se lehet! 🙂
Áldott hetet!