Boldog új évet!
Az egész emberiséget összefonó közös tapasztalat jellemző az év ezen szakaszára: az az érzelemvihar amely akkor fut át rajtunk amikor látjuk még a 2016-os naptárat ott lógni a falon. Ejh, ráérünk holnap is lecserélni 2017-esre, majd amikor felvisszük a karácsonyi díszeket a padlásra, és amikor a rokonságtól, barátoktól kapott ünnepi képeslapok a hűtőről a kukába kerülnek. (A pillanatnyi bűntudat elillan amikor eszünkbe jut, ők is ugyanezt teszik a mi jókívánságainkkal.)
“Mindez ráér holnap is” – mondod talán – “kell még egy nap hogy feldolgozzam a sok karácsonyi lakomát, no meg a családi találkákat, mielőtt szembesíteném magam azzal a sok érzelmi dulakodással, amely a naptár váltásával jár: a mély, nemkívánatos önvizsgálattal miközben visszatekintünk az elmúlt 365 napra, na meg az elkövetkezendőkre.” Belátjuk, elszökött még egy év, és szembesülünk (vagy csak szemlesütve besülünk?) hogy mennyire sikerült (vagy nem sikerült) a tavalyi fogadalmakat betartanunk. Ez az év miért is különbözne?
Majd egy jövőbeli blogbejegyzésben szeretném megvizsgálni, hogy a Biblia mit szól a missziós szolgálatról és a támogatásról, de ebben a bejegyzésben felvázolnám a szükségünket, reményünket és célunkat.
Szükségünk viszonylag kevés, pláne amerikai viszonylatokban mérve. Ahhoz, hogy meglegyen a 100% támogatásunk, havi 2200 dollárt kellene “összeszednünk” június végére.
Reményünk az, hogy te is csatlakozol majd csapatunkhoz – akár azzal hogy rendszeresen imádkozol értünk, akár azzal, hogy anyagilag hozzájárulsz szolgálatunkhoz (vagy mindkettővel!) – ezzel lehetővé téve szolgálatunkat.
Célunk pedig az, hogy a modern kommunikációs technológiának köszönhetően, a minket támogató személyek és gyülekezetek valóban egységes csapat tagjai legyenek. Nem csak a mi imakéréseinkben és örömeinkben osztozkodva, hanem egymással is kommunikálva, amint egymást bátorítjuk. Közös szál amely összefűz pedig az, hogy szeretnénk látni Krisztus egyházát épülni, többek között a WOL Élet Szava szolgálatán keresztül.
Szerinted tudnál ebben segíteni? (És nem kell hogy pontosan annyi legyen, lehet kevesebb is, vagy akár több is!) Vagy ha te magad személyesen nem tudsz vagy nem szeretnél anyagiakat ígérni, talán ismersz valakit a gyülekezetedben vagy családodban akit érdekelne szolgálatunk. Szívesen beszélnénk velük terveinkről!
Lilivel több mint ezer barátunk van a Facebookon, elképzelhető, hogy neked is akad egynéhány ember a listádon akit értesíthetnél rólunk?
Emellett keresünk Tóalmáson kiadó lakást. Ha netán ismersz valakit aki tudna ebben segíteni, nagyon szívesen hallanánk több infót!
És ha bármilyen kérdésed van, bátran szólj! Szívesen beszélünk veled – csak írj nekünk Facebookon és csatlakozz csoportunkhoz (itt: https://www.facebook.com/groups/ chrisandlilijames/) vagy a weboldalunkon (itt: http://www.chrisandlilijames.com/hu/#kapcsolat)!
Addig is, Isten áldjon!