Kedves barátaink!
Egy enyhe tél után, február végére megjött a nagyon hideg (-15 fok is volt), de aztán szépen beköszöntött a tavasz. Vagy legalább is azt gondoltuk… Azonban egy pár gyönyörű, napfényes, meleg nap után jön megint a hideg, és megint mínuszok lesznek. 🙁 Sajnos ez jelentheti azt, hogy a ház felújítása lelassul. Kérlek imádkozzatok, hogy az időjárás lehetőleg ne befolyásolja a felújítást.
Azonban van jó hírünk is! Az ÖSSZES gyerekünk egészséges elvileg. Joshua-nak ez az első alkalom születése óta, úgyhogy nagy az öröm! Hihetetlen jó érzés, hogy egyik gyerek sem beteg! 🙂
Chris befeküdt esti és nappali alvásvizsgálatra, és a magyar szakorvos is megállapította, hogy narkolepsziás, illetve azt is, hogy súlyos nyugtalan láb szindrómája van. Az éjszakai alvásvizsgálata alatt közel 1500x mozgatta a lábát. A többi gyógyszere mellett így felírt erre is egy gyógyszert. Most úgy tűnik ezek a gyógyszerek segítenek neki az alvásban és az ébrenlétben is. Köszönjük az érte mondott imákat!
Sajnos Joshua még mindig nem aludja át az éjszakát, így még mindig nagyon fáradt és kimerült vagyok. Elég sok teendő van a gyerekekkel, a ház felújításával, Chris szolgálatával, stb. Hálásak vagyunk Édesanyukámnak, aki hetente legalább egyszer jön segíteni a gyerekekkel, házzal, és amivel csak kell.
Amy-nek nagyon jól megy a suli, napról napra jobban beszél magyarul. Most már (végre) ott tartunk, hogy nemcsak “sokszor”, vagy “majdnem mindig”, hanem mindig érti amit a tanárai mondanak.
Haley is elkezdett szépen beszélni magyarul, de neki nagyon hiányzik Amerika. Naponta mesél róla, kérdez felőle, és szeretne ott lenni. Sosem gondoltuk volna, hogy pont neki lesz ilyen nehéz a költözés. Természetesen nekünk is nagyon hiányzik a gyülink, barátaink, családunk, de Haley az, aki igazán vágyik vissza. Reméljük hamar megérti, hogy miért is vagyunk itt, és ő is beleszeret ebbe a helybe.
Megválaszolt imádságok: a gyerekek és Chris egészsége – köszönjük az imádságaitokat, hálát adunk az Úrnak az egészséges családunkért
Imakérések: Kérlek imádkozzatok, hogy a házunk minél hamarabb elkészüljön, ha ez Isten akarata, és hogy hamarosan vendégül láthassunk sokakat, tarthassunk közösségeket ott.
Köszönjük a támogatásotok, szeretetetek, törődésetek! Áldottak vagyunk, hogy ilyen barátaink és családunk lehet!