Kedves barátunk!
A legutóbbi (vagy első, attól függ honnan nézzük 🙂 ) szolgálati bejegyzésünk több mint 500 embert ért el, több mint 200 városban, több mint 30 országból. Milyen csodálatos, hogy ennyi embert ismerünk a világ különböző országaiból! Nagyon hálásak vagyunk érted!
Eddigi támogatásunk
Örömmel jelentjük, hogy 4%-nál tartunk havi támogatásban. Sok gyülekezetet kerestünk fel itt a környéken, és októberben két gyülekezetben is beszélünk majd a szolgálatunkról, először a saját gyülinkben, majd a régi gyülinkben. Sajnos a többi gyülekezetben egyenlőre nincs lehetőségünk beszélni, úgyhogy kérlek imádkozz lehetőségekért személyesen bemutatni szolgálatunkat személyeknek, akik esetleg támogatnak majd minket. Többeket is felkerestünk már, és kértük őket, hogy fontolják meg támogatásunk, és már egy páran válaszoltak is. Istennek adunk hálát azokért, akik úgy döntöttek, hogy áldozatkészen támogatnak minket, hogy Istent szolgálhassuk Magyarországon. Nélkülük nem tudnánk ott szolgálni, és imádságunk, hogy Isten sokszorosan áldja meg őket ezért, ahogy Isten általuk minket megáldott. Tudjuk, hogy Isten képes a maradék 96%-ot is megadni, és azért imádkozunk, hogy Isten helyezze az emberek szívére támogatásunk, hogy ezáltal a WOL Élet Szavánál szolgálhassuk Őt. Nagyon hálásak vagyunk minden támogatásért.
Csatlakozz facebook csoportunkhoz
Szeretnénk, ha tagja lennél facebook csoportunknak! Mivel (sajnos) az egyetlen módja annak, hogy mi meghívjunk a csoportba az az, ha hozzáadunk a csoporthoz, így inkább arra kérünk téged, hogy ha érdekel, akkor csatlakozz a csoporthoz. Így biztosan nem hívunk meg olyanokat, akik amúgy nem szeretnének tagjai lenni. Tehát kérünk, hogy látogass el csoportunkra, és kattints a gombra, hogy tagja legyél annak. (Amennyiben nem tudod hogyan kell csatlakozni a csoporthoz, és szertenél, kérlek szólj, és segítünk!) Többször is írunk majd évközben oda, jelezzük amikor új blogbejegyzést írtunk ide a weboldalra, és még sok más. Szeretnénk ha ez a csoport a “szolgálati családunk” lenne, ahol barátaink megoszthatják többek között gondolataikat, kérdéseiket, hozzászolásaikat, imakéréseiket, és hálaadásaikat velünk. Szeretnénk bevonni szolgálatunkba mindazokat akiket szeretünk, mert sokkal egyszerűbb barátokkal körülvéve szolgálni, amint bátorítanak, imádkoznak érted, és megosztják gondolataikat. Szeretnénk áldás lenni másoknak, ahogy ők is áldás számunkra.
Kérlek imádkozz értünk, és fontold meg, hogy csatlakozol szolgálati csapatunkhoz. Hűséges imatámogatókra és áldozatkész adományozókra van szükségünk ahhoz, hogy a WOL Élet Szavánál szolgálhassunk. Köszönjük, hogy gondolkodsz azon, hogy szolgálati partnerünk leszel.
Csatlakozz facebook csoportunkhoz, és legyél része életünknek, szolgálatunknak!