Kedves barátaink!
A lányok évzárójuk után pár nappal indultak a Balaton melletti Erzsébet táborba az iskolájukkal. Nagyon tetszett nekik a tábor és sok emlékkel és új barátokkal tértek haza. Haley egy napot volt itthon, és már ment is a WOL Élet Szava táborba. Két hét tábor után volt mit kipihennie itthon. 🙂 Amy a második hétre ment táborba itt, és mind a ketten nagyon élvezték. Szuper szobavezetőik voltak, szuper szobatársaik, és nagyon tetszett nekik a kézműves foglalkozás, játékok, alkalmak, és nagyon ízlett nekik az étel. Egy szóval minden szuper volt. Mondjuk ez nem lepett meg. 🙂 Hálásak vagyunk, hogy táborozhatnak a lányok!
Még mindig naponta megyünk a területre a gyerekekkel. Amikor jó idő van, akkor gyalog megyünk, de amikor nagyon meleg van, vagy esik az eső, akkor inkább kocsival. Annyira szeretek a gyerekekkel sétálni, olyan jó, hogy elég közel lakunk ahhoz, hogy ezt megtehessük.
Chris a kastélyban dolgozik, így van hogy délután is látjuk, amikor épp bent vagyunk. Második héten angolt tanított, most vasárnaptól pedig az esti alkalmakon evangélizál majd. Kérlek imádkozzatok érte.
Kis Benjamin jól van, szépen nő. Már most nagyon szeretjük!
Kérlek imádkozzatok értünk, ahogy megszokjuk az új rutint, és Chris sok felelősségéért.
Hálásak vagyunk értetek!