Kedves barátaink!
Chris augusztus utolsó hetében tudott több időt kivenni, és nagyon sok helyre sikerült elmennünk a családdal. Nagyon jó volt együtt lenni egy ilyen sűrű nyár után, nem is beszélve arról, milyen sűrű lesz az ősz!
Szeptember elsején kezdte Haley az első napját az első osztályban, és Amy az első napját a 4. osztályban. A fiúk idén itthon vannak velem, úgyhogy senki sem unatkozik. 😀
Amy várta már nagyon, hogy találkozzon az osztálytársaival és tanáraival, szóval ő nagyon örült, hogy végre lehet menni iskolába. Haley az elején még nem volt biztos benne, hogy mennyire jön be neki a suli (sokat hiányoztunk neki), de ma már azt mondja neki van a legkedvesebb tanára. 🙂 Szerintem hamar nagyon megszereti majd, és nem lesz semmi gond.
Joshua nagyon szépen játszik Jonathan-nal, és már velem is tud több játékot is játszani. Segít, hogy vannak nagytesók, mert nagyon gyorsan belejön a társas-, és kártyajátékokba.
Chris éjjel-nappal azon dolgozik, hogy rendben legyen minden a Bibliaiskola kezdésével. Ezzel kapcsolatban lesz egy pár nagyszerű híre a következő szolgálati beszámolónkban. Isten nagyon jó!
Még szokjuk az új rendszert a suliban a koronavírus miatt, és szokjuk, hogy a lányok már nincsenek itthon reggelente, de olyan hálás vagyok, hogy mindezt úgy tehetjük, hogy tudjuk Isten a kezében tart mindent!