Szeretetben, együtt

 

Szia,
 

3 hete költöztünk be az új házunkba, és nagyon boldogok vagyunk! El sem hiszem hogy csak egy hónap telt el az utolsó bejegyzésem óta. (Bár ezt sokszor érzem…)
 
Előző pénteken (13-án) lett vége ennek a negyedévemnek a suliban, és ez volt az első alkalom, hogy már nagyon vártam a szünetet. Csillagászat és Természettudomány kurzusaim voltak, és nem volt könnyű egyik sem : ). 8 hét alatt összesen 53 oldalt írtam (csak a beadandók), ami nem lenne olyan sok, ha érteném a témát : ). Szóval most ki vagyok művelve természettudományilag.
A csillagászat kurzusomhoz egy jó teleszkópon keresztül kellett néznem a csillagokat és bolygókat, meg a holdat. Chris nagybátyja olyan kedves volt, hogy elhozta nekem az övét. Csináltam képeket a holdról, Szaturnuszról, és egy pár csillagról.
 

Visszatérve a házra… Nagyon szeretjük! Kb. 3-4 órába telt a költözés (a teherautóba pakolással és kipakolással együtt). Chris egyik munkatársa segített nekünk. Még aznap mindent kipakoltunk a házban, csak a ruháknak kellett várnia másnapig.


Chrisnek a pincében van az irodája, az a leghűvösebb hely a házban (van légkondi, úgyhogy máshol sincs meleg). Amynek van egy külön szobája, és új ágya, meg egy játszó szobája is. Annyira hálásak vagyunk ezért a házért!
Ez a harmadik házunk, kettőt Magyarországon béreltünk előtte. Ezeken a házakon kívül még 2 helyen laktunk (a szüleimnél – egy kis időre mielőtt Amerikába költöztünk -, és Chris szüleinél – mielőtt ide költöztünk). Nem rossz! : )
 
2 év alatt összeházasodtunk, lett egy lányunk, 3 helyen laktunk (vagy 5 – nézőpont kérdése), vettünk egy kocsit és egy házat. Mindemellett Chris munkát kapott és azóta is ott dolgozik. Mozgalmas az élet! : )
 
Becky nagynénivel : )
Előző héten nálunk volt Monca! (Aki nem ismerné, ő egy misszionárius barátunk aki az Élet Szavánál teljesidejű munkatárs.) Nagyon örültünk, hogy találkozhatunk vele, és lehetőségünk van egy hetet vele tölteni. Bár ő is és én is tanultunk, azért volt lehetőségünk egy kicsit beszélgetni is. Monca volt az első vendégünk! Amy rögtön legjobb barátjaként kezelte, és Monca WC-re se mehetett egyedül. : )
Tudod hogy szegény vagy, ha már egy misszionárius etet… : ) Monca egy csomó kajával jött hozzánk, és még vett hozzá nem keveset, majd kijelentette, hogy ezt nálunk hagyja. És tényleg nem vitte magával! Szóval most tele van a hűtő is meg a hasunk is! : ) Köszönjük Monca a sok finomságot, és legfőképpen hogy itt voltál! Ha szeretnéd támogatni Moncát, vagy kíváncsi vagy hogy mit is csinál pontosan, akkor ide kattintva megnézheted a blogját. Van kép Amyről, Chrisről, és a házunkról is az egyik blog bejegyzésében.
Az estéket Monca a gyülinkben töltötte, ahol gyerek nyári tábor volt. Kb. 100 gyerek volt minden nap, és nagyon megszerették Moncát. Meg Monca is őket. : )
 

Amy több mint 20 szót tud (bár egyenlőre inkább angol szavakat), és folyamatosan tanul újakat. Nagyon élvezi utánozni amit mondok. : ) 10 állathangot tud (kutya, cica, kisegér, oroszlán, madár, kacsa, bárány, bagoly, boci, hal), és több mint 15 szót tud jelelni. Annyira kis okos ez a csajszi!
 
Hihetetlen jó baba! Nagyon hálásak vagyunk érte! Nem lehet mellette unatkozni. Mostanában rájött, hogy milyen vicces ha elbújik, és már 3x sikerült úgy elbújnia, hogy tényleg nem találtam (egyszer nagyon meg is ijesztett). De aztán elkezd csuklani, és akkor csak a hangot kell követnem. De szabályosan legugol nagyobb tárgyak mögé és meg se rezzen. Szóval nagyon hálás vagyok azért hogy gyakran csuklik : D.
 
Itt vannak az ígért képek a házunkról:
 
A kert egyik fele. Sajnos a 2 és fél hónap esőmentesség nem segített a fűnek. 
Pedig olyan szép volt…
A garázs a ház mögött van.


A lenti fürdőszoba. Ebben kád van, a másikban
zuhanyzó.
 
Amy szobája
 
Konyha
 
Egyik nappali
 
Kandalló
 
Amy játszó szobája (másik nappali)
 
Hatalmas ablaka van ennek a szobának.
 
Előlről
 
Oldalról
 
Hátulról