Szia!
Rengeteg helyen voltunk az elmúlt hónapban. Szerintem ennyit nem mentünk összesen az elmúlt két év alatt mióta kiköltöztünk. : ) Nagyon hálásak vagyunk hogy édesanya velünk lehetett ebben a hónapban, és jó volt ennyi új helyre elmenni. Nagyon sokat dolgoztunk (nagyrészt ő) a kertben és a ház körül. Hálás vagyok a sok segítségért amit tőle kaptunk. A kert sokkal rendezettebb lett, és még a hátsó teraszt is megcsinálta édesanya hogy kiülhessünk oda. Igyekszem a következő alkalommal képeket is csatolni róla. Nagyon szép lett!
Édesanya most van itt először Amerikában, úgyhogy megnéztük a július 4-ei felvonulást reggel, majd este elmentünk a parkba ahol koncertet adtak és a tüzijátékot is megnéztük. Amy nagyon élvezte a sok lovat és traktort amit a felvonuláson látott. Chris is ott volt velünk, mert pont neki kellett az eseményt videóznia. A végén mind elmentünk a TV állomáshoz ahol Chris dolgozik, és Chris körbevezette édesanyát.
Édesanya és Amy többször is elmentek kettesben a parkba. Mindig olyan édes történetekkel jött édesanya haza, élvezet volt hallgatni. Amy nagyon szereti ha a középpontban van, és általában meg is találja a módját hogy rá figyeljenek. Az első dolga a játszótereken hogy összebarátkozik másokkal, és nagyon meghökken amikor a másik gyerek nem akar vele játszani. Hálásak vagyunk Chris-szel Istennek hogy ránk bízta Amyt. Hatalmas áldás nekünk!
Chris kivett egy hét szabit, úgyhogy elmentünk egy vidámpark/viziparkba az egyik nap. Több mint 11 órát töltöttünk ott. Amy és édesanya elmentek külön amíg Chris és én megpróbáltunk minél több mindenre felülni. Én hamarabb adtam fel mint Chris, de így is több mint 8 dolgon voltunk, amiből kettő hullámvasút volt. Sokat voltunk a vízben, nagyon élveztük. A legvégén Amyvel közösen felültünk egy kisvasútra. A nap folyamán Amy nem hiányolt annyira minket, de azért a következő napokban nem hagyta hogy látóhatáron kívül menjünk. : )
Az elmúlt pár hétben két medencés bulira voltunk meghívva. Mindkettőt gyülekezeti tagok tarották, úgyhogy amikor mondtam Amynek hogy kikkel fog találkozni, automatikusan mondta hogy “gyüli”. Végülis… : ) Nagyon szeret Amy gyülekezetbe járni, és nem szereti mikor el kell jönni. Hétközben is többször mondja hogy menjünk gyülibe, és nem tetszik neki hogy hetente csak egyszer láthatja a barátait. Amikor meghallja hogy Chris és én Jézusról beszélünk, mindig mondja: “Jézus, gyüli”. Hálásak vagyunk a vasárnapi iskolás tanítóinak hogy Amy ennyire szeret oda járni.
Karen (Chris anyukája) említette nekünk hogy van egy “Vigo County Fair” (Vigo megyei vásár) ahol különböző állatokat mutatnak be, illetve a földműveléssel kapcsolatos mindenféle megtalálható ott. Úgyhogy volt sok állat, traktor, és kézműves dolgok. Amy élvezte a különböző állatokat. Volt egy tehén ami Chrisnél magasabb volt, és jónéhány nyuszi ami sok kutyánál is nagyobb volt. Dave és Karen is jött, és így tudtunk egy pár órát együtt tölteni.
Bizony, ilyen nagyok a traktorok! |
Chris húgát, Beckyt, egy pár napja jegyezték el! Nagyon örülünk nekik, és várjuk az esküvőt. Két napja elmentünk (Chris, Amy, édesanya, Becky, David, és én) egy állami parkba. Bárcsak korábban is tudtuk volna milyen gyönyörű! Kb. 3-4 órát voltunk ott, de már most tervezzük, hogy mikor megyünk vissza. : ) 11 kölünböző kijelölt út van, mindegyiknek más-más nehézségi foka van, illetve hosszúsága. Mi a leghosszabra és a legrövidebre mentünk el, egyik sem volt nagyon nehéz, de azért kellett a lábunk elé nézni. : ) Legközelebb majd a többit is szeretnénk végigjárni. Gyönyörű a park!