Kedves barátaink!
Szeptember 17-19-ig volt a Bibliaiskola évnyitó hétvégéje. Chris fordította a fő alkalmakat, és a dicsőítésbe is besegített.
A nyitóhétvége utáni héten kezdődött az iskola, és Chris-szel sokszor csak megálltunk a teremben szünetben, és csak néztük ahogy a diákok csocsóznak, pingpongoznak, és hálát adtunk Istennek, hogy idén megint tele lehet élettel a tanterem, hiszen tavaly a koronavírus miatt nem volt erre lehetőség.
Második héten személyes evangélizáció kurzusuk volt a diákoknak, és erre a munkatársak is meg lettek hívva. 10 óra tanóra után a munkatársak és diákok kimentek Budapest utcáira, és ott beszéltek az evangéliumról az utcán levő embereknek. Ez mindig egy nagyszerű lehetőség, hiszen a diákok ilyenkor rögtön gyakorlatba tudják helyezni a tanultakat.
Örülünk, hogy jobban megismerhetjük a diákokat, egy nagyon jó kis csapatunk van idén, látni rajtuk, hogy szeretnének többet megtudni Istenről és az Ő Igéjéről.