Kedves barátaink!
Március 8-ától nálunk is beállt a digitális oktatás. A tóalmási iskola Teams-t használ (a Bibliaiskola is, úgyhogy mi már jól ismertük ezt a rendszert). Amy már nagyon ügyesen kezeli a felületet magától, és minimális segítségre van szüksége. Haley-nek persze még sokat kell segíteni, ami teljesen természetes az ő korában. Számára kevésbé jön be ez a digitális tanulás, de nagyon kis szorgalmas, és mindent időre megcsinál. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
A fiúk nagyon örülnek, hogy itthon vannak a lányok, Joshua csak azt nem érti, hogy miért nem egész nap vele játszanak, ha már amúgy is itthon vannak… Számára felfoghatatlan, hogy miért fontosabb a lányoknak az iskola, mint a vele való játszás. 😀 Azonban nagyon kis ügyes, és tudja, hogy csendben kell lenni mikor a lányoknak órájuk van. Mivel csak a nappalinkban van megbízható internet, így mindkét lány itt tanul, és ez a “jászószobánk” is, a játékokkal, úgyhogy a fiúk is itt játszanak. Néha elég zajos lesz a szoba, de még nem volt belőle baj az órák alatt.
Haley-nek ez az első digitális formátumú iskola, és hosszúak a napok. Sokkal fárasztóbb egy elsőssel így online csinálni a sulit, mint például tavaly Amy-vel. Nagyon hálás vagyok Haley jó hozzáállásáért, és hogy a sok munka ellénere ennyire kitartóan végzi a dolgát. 🙂
Még mindig elég fáradtak érzem magunkat, és a harmadik hullám most ugye nagyon erősen jelen van Magyarországon. Azonban hálás vagyok, hogy itthon lehetnek a gyerekek. Most a hosszú hétvégén is olyan jó volt együtt lenni, együtt játszani, kint lenni az udvaron, és nézni főző műsorokat együtt. Számomra nagy kincs, hogy együtt lehetünk így, és bár nem könnyű, annyira fantasztikus.
Nagyon hálásak vagyunk Istennek a megszámlálhatatlan áldásaiért, gondoskodásáért. Ő a mi Sziklánk, nem tudom mit kezdenénk Nélküle. Örömet ad nekünk, a helyzetünktől függetlenül, célt ad nekünk, és erőt minden naphoz.
Reméljük mind jól vagytok és egészségesen! Ha van pár percetek, szívesen hallunk egy kis beszámolót rólatok mi is. 🙂