Szia!
El sem tudom mondani mennyire boldog vagyok! : ) Már egy hete hivatalosan is befejeztem az egyetemet! Bizony, diplomás lettem! : ) Úgyhogy most már pihenhetek. Az egyik utolsó kurzusomra 8 hét alatt, kilenc 7 oldalas beadandót kellett írnom. Azt hiszem egy ideig nem szeretnék semmilyen angol szöveget látni! 😀
Chris nagyon szereti az új munkaidejét. Végre akkor mehet lefeküdni amikor normálisan szokott, és aludhat eleget. Olyan jó hogy amikor felkelek akkor még mindig ott van mellettem. : ) Nagyon hálásak vagyunk hogy nem kell többet hajnal (vagy éjjel?) kettőkor kelnie!
Mióta befejeztem a sulit, sok helyre el tudtunk menni. Nagyon szeretek a családommal időt tölteni! Amy annyira gyorsan nő! Az egyik nap rájött hogy hogyan kell bukfencezni (teljesen magától) és azóta minden nap gyakorolja. Már nagyon jól megy neki! Sőt, végre elég nagy ahhoz hogy elérje a biciklije pedálját, és már tud biciklizni teljesen magától. Nagyon szeret menni vele. (A bicikli hátsó részén van egy-egy “segéd” kerék mindkét oldalán.) A puzzle pedig még mindig a kedvencei közé tartozik. Vettünk neki egy 48 darabosat és bár nem tudja teljesen egyedül kirakni, csak nagyon kicsit kell neki segíteni hozzá! Nagyon kis ügyes!
Pál Glóri |
Egy nagyon kedves barátnőmnek, Hajninak, október 13-án született meg az első gyermeke. Bár nagyon sajnálom hogy személyesen nem láthatom a kis csöppséget, azért nagyon örülök hogy legalább képeket láthatok róla! Olyan fura hogy Glória már másfél éves lesz mire először találkozhatok vele…
Nagyon szeretjük a gyülekezetünket. Olyan hálásak vagyunk hogy ilyen barátságos mindenki. Szeretünk összejárni velük. : ) Jó érzés tudni hogy ők is olyan fontosnak tartják Istent mint mi.
Hogyan imádkozhatunk érted? Köszönjük az e-maileket amiket kapunk tőletek, nagyon szeretünk a családunktól és barátainktól levelet kapni! Bátran írjatok nekünk!
Isten áldjon!