Kedves bárátunk!
Nagyon izgatottak vagyunk hogy itt lehetünk. Köszönjük, hogy hűséges imáitokkal és nagylelkű anyagi támogatásaitokkal lehetővé teszitek számunkra, hogy Istenünket itt szolgáljuk. Célunk Istennek tetszően használni időnket és pénzüket. Mindkettő végsősoron az Övé, és ezt sosem szeretnénk elfelejteni.
Olyan megtiszteltetésben van részünk, hogy 78 diák felé szolgálhatunk az idei tanévben. Legtöbbjük 18-20 éves, és bár mi is úgy érezzük magunkat, az igazság az, hogy 3 hónap múlva leszek 30. 🙂 Mindegyik diák ugyanazért van itt: hogy jobban megismerjék Istent az Igéjén keresztül, és ezáltal szorosabb kapcsolatban legyenek Vele. A Bibliaiskola célja nem csupán az, hogy megtanítsa a diákoknak, hogy mit mond a Biblia, hanem hogy érett keresztényekké válljanak ezek a fiatalok, egyre jobban Krisztus képmására formálódva. Szeretnénk, ha megértenék, hogy kik ők Isten szemében, ki Isten, és hogy bízhatnak Benne minden helyzetben. Az Istennel való kapcsolatuk érdekel minket, nem csupán a Róla való tudásuk. Milyen nagyszerű lehetőség ez, hogy velük növekedjünk, tanuljunk tőlük és velük együtt, és hogy egymást bátorítsuk. Izgatottan várjuk, hogy Isten hogyan használja fel őket az idei tanévben.
Minden iskolaév elején az egész munkatársi csapat illetve az összes diák kimegy Budapest utcáira egy pár napra megosztani az emberekkel az evangéliumot. Ilyenkor megmutatjuk nekik a Bibliából, hogy bűnösek (csináltak már rossz dolgokat), és Megváltóra van szükségük. Megmutatjuk nekik a Bibliából, hogy Jézus, Isten Fia, aki meghalt az ő bűneikért, és feltámadt a halálból az egyedüli aki meg tudja menteni őket a bűnük büntetésétől, ami örök elválasztottság Istentől. Annyit kell csak tenniük, hogy elhiszik Jézus meghalt értük, és feltámadt, és örök életet ad nekik.
Sosem könnyű egy idegent megállítani, de látjuk a gyümölcsét ennek a szolgálatnak, és tudjuk, hogy Isten tudja a saját dicsőségére használni. Minden évben vannak akik ezáltal a szolgálat által térnek meg, azaz fogadják el Krisztust személyes Megváltójukként. Isten használ minket, és ez egy hatalmas megtiszteltetés. Szerintem nincs annál jobb érzés mint amikor Isten téged használ fel valaki életében, hogy megtérjen Hozzá.
Chris nagyon sokat dolgozott azon, hogy jól és zökkenőmentesen kezdődhessen a tanév, illetve hogy gördülékenyen menjen az első pár hét. Nagyon jó a Bibliaiskolás csapat, és mindig sok a teendő. Chris alig várja, hogy jobban megismerhesse a diákokat, és szolgálhasson feléjük. Nagyon büszke vagyok rá, olyan jó látni milyen örömmel tölti el mikor másoknak segíthet, mások felé szolgálhat. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó Fiúk vezetője lesz, és várom, hogy láthassam Isten hogyan használja ebben a beosztásban.
Nagyon hálásak vagyunk neked! Köszönjük imádidat, köszönjük támogatásodat, köszönjük, hogy a barátunk vagy. Sokat jelent ez nekünk!